Svédország: tilos a „menekültet” idézőjelbe tenni

A svéd kormányzati Nemzetvédelmi Kutató Intézet „A fehér gyűlölet” címmel új jelentést hozott nyilvánosságra. Ebben  „új médiának” nevez minden  olyan médiumot, amely nem hajlandó politikailag korrekt formában írni. A jelentés felsorolja a jellemző gyűlöletteljes kifejezéseket. Ezek közé tartozik, ha a „menekült” szót valaki idézőjelbe teszi, mert ezzel azt sugallja, hogy tulajdonképpen nem is menekültekről van szó. Szintén gyűlöletgerjesztő a „kísérő nélküli gyerekek” kifejezés is, mert ez azt sugallja, hogy a szóbanforgó menekültek magukat gyereknek hazudó felnőttek is lehetnek, tudósít a jobboldali amerikai Infowars hírportál, megadva az eredeti, svédül írt dokumentum internetes elérhetőségét.

Megosztás: