Példás nyalás Sorosnak

Berlin, 2017. június 8.
Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke és a felesége, Tamiko az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

VIRGIN

Richard Branson, George Soros brit milliárdos barátja a mennyekig magasztalta Sorost azért, mert „saját vagyonából” 18 milliárd dollárt utalt át „karitatív” szervezete, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) javára – amely tranzakcióról a Soros-ellenességgel eddig még nem vádolt Bloomberg hírügynökség azt írta, hogy annak célja az adófizetés elkerülése volt.

Ezzel egy pillanat alatt „George ajándéka” a világ harmadik legnagyobb alapítványát hozta létre, „és még inkább elősegítette az OSF eddig is fantasztikus munkáját a demokrácia, nyitottság és jó kormányzás terjesztését világszerte”.

„Jól ismerem George-ot, és jó barátomnak tekintem”, írja Branson. „A nagyobb jó hajszolásában álló globális filantrópia igazi óriása”.

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/peldas-nyalas-sorosnak

 

 

Megosztás: