Az MSZP elnöke Rákosival teszi egyenlővé a mai kormányt és fegyverrel akarja eltávolítani

Molnár Gyula, az MSZMP jogutód MSZP elnöke ma, 2017. október 21-én, szombaton 11:20-kor az alábbi közleményt adta ki közpénzen az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül:

61 éve, október 23-án a magyar nép nemet mondott egy elnyomó, keleti

diktatúrákat kiszolgáló hatalom zsarnokoskodására. Október 23-a

olyan nemzeti emléknap, amelyre joggal lehet minden magyar büszke:

megmutattuk, hogy összetartással néhány nap alatt eltakarítható

minden hatalom, amelyről bárki azt hihette, hogy évtizedei vannak

hátra.

 Ma, 2017-ben újra olyan emberek kormányozzák Magyarországot, akik a

nemzet érdekeinek szolgálata helyett kizárólag saját személyes

érdekeiket követik, átgázolva mindenkin, aki nem ért egyet velük. Az

elnyomás eszközei finomodtak, de a lényeg és a módszer is ugyanaz:

az ellenfelek megfélemlítése és zaklatása, félelemkeltés és

bűnbakképzés a hét minden napján, hetedik éve.

 A Magyar Szocialista Párt szerint ahhoz, hogy az igazságtalansággal

leszámoljunk, ismét együttműködésre van szükség. 61 éve sem azt

nézte senki, honnan jöttek a forradalmár hősök, hanem a közös célt:

szabadságot, jólétet, demokráciát. A feladat ma is az, hogy közösen

és nagyon akarjuk a jobb és igazságosabb Magyarország felépítését.

Október 22-én, Kaposváron Nagy Imre szülőházánál emlékezünk, és

ahogy készen állunk az együttműködésre a demokratikus ellenzék

bármely pártjával, ugyanúgy nyitottak vagyunk a közös október 23-ára

is.

 Az elégedetlenség ma is óriási Magyarországon, ezért tudunk

változtatni a sorsunkon. 1956 azt üzeni nekünk, hogy akár néhány nap

alatt leváltható bármely kormány, amely visszaél hatalmával.

 Molnár Gyula

 az MSZP elnöke

     Kiadó: MSZP Országos Központ

 

Molnár Gyula pártja korábbi miniszterelnökénél, a magyarokra 1956-ban pufajkában, géppisztollyal rontó Horn Gyulát is messze túlmenő aljassággal relativizálta az iszonyatos szovjet diktatúra helyi végrehajtójának, Rákosi Mátyásnak rémuralmát és egy olyan kormánnyal hozta közös nevezőre, amelyet szabadon választott meg a magyar nép. Ami azt mutatja, ez az MSZP éppen úgy nem tudja, mit jelent a szabadság és az elnyomás között a különbség, mint zsarnoki elődei és nem egy párttársa.

Ha neki az ellene – és így elődjeik ellen – felkelő magyar nép és a mostani választások esetében „a lényeg és a módszer ugyanaz”, akkor tartani lehetne, hogy őt pedig, ugyanezen az alapon, fiatalok a Köztársaság téren akasztják fel, mint korábban a magyar polgárok heréjét leverő ávósokat.