Egy brüsszeli bíróság olyan ítéletet hozott, amellyel elrendeli, hogy Laurent Louis volt belga parlamenti képviselő látogasson meg öt náci (értsd: nemzeti szocialista) gyűjtőtábort (a „Konzentrationslager” értelemhű fordítása), és írjon tapasztalatáról büntetésként.
Laurent Louis-t 2015-ben azért ítélték el, mert blogján többször posztolt olyan írásokat, amelyekben kételyét fejezte ki, hogy a nemzeti szocialista gázkamrákban valóban tömeges kivégzések történtek.
Ezért mintegy 20 ezer dollár pénzbüntetés kifizetésre ítélték.
A mostani ítélet szerint minden egyes KZ-látogatást követően legalább 50 sorban kell leírnia, mit látott e táborokban és az „általa tapasztalt érzéseket”.
A szövegeket a bíróságnak kell benyújtania és facebook oldalára kitennie.
A 37 éves Louis 2010 és 2014 között szolgált parlamenti képviselőként.
A Washington Post erről szóló, 7 nyomtatott oldal terjedelmű cikkében azt is elmondja, hogy igen sajátos ítélet ez, de van rá bizony példa, mert 2013-ban egy magyarországi bíróság egy holokauszt tagadót Auschwitz, a budapesti holokauszt emlékközpont, illetve az izraeli Jad Vasem meglátogatására kötelezte és arra, hogy írjon útjáról.
/Az alábbiakban a Magyar Nemzetben 2013. III. 14-én a vele készült interjú olvasható/
LAURENT LOUIS: NYUGATON NINCS DEMOKRÁCIA
Társaival ismételten szembe menve a belga törvényhozó Magyarországot védte, amikor hazánkat elítélő határozatot hoztak
Lovas István
Laurent Louis a belga törvényhozás független tagja. Talán nem túlzás állítani, hogy Belgium legszókimondóbb országgyűlési képviselője.
Korábban a Néppárt tagja volt, majd 2011-ben új pártot hozott létre Mozgalom a Szabadságért és Demokráciáért névvel. Ezt idén januárban feloszlatta azért, mert arra a meggyőződésre jutott, hogy minden politikai pártnak el kell tűnnie a színről. Louis képviselő a közvetlen demokrácia híve. Jogi tanulmányai előtt ógörögöt és latint tanult. Olyan rendszerért küzd, amelyben a sorshúzással kiválasztott polgárok döntenének saját sorsukról. Nagy felzúdulást keltettek azon szavai, amikor a „nomád emberekről” (cigányokról) így beszélt: „Illegális földfoglalók, akik nem dolgoznak, nincs semmilyen pénzforrásuk és azt akarják elhitetni velünk, hogy szerelemből és friss vízen élnek. Nyilvánvaló, hogy lopnak vagy illegálisan kereskednek a megélhetésükért.” Laurent Louis volt a belga parlament egyetlen képviselője, aki 2011-ben a líbiai katonai beavatkozás ellen szavazott.
Brüsszeli tudósítónkat 33-ik születésnapján fogadta munkahelyén úgy, hogy nem egy munkatársát küldte a bejárati portához, hanem maga ment le üdvözölni őt.
* * *
– Képviselő úr, tudja azt, hogy a Youtube-on magyar feliratozással is olvasható februárban az afrikai Mali-ban történt francia katonai beavatkozásról elmondott beszéde, amit a belga parlamentben tartott?
– A nemzetközi manipulációról szóló beszédemhez szinte naponta töltenek fel újabb és újabb feliratozásokat. Ma lettül jelent meg. Tegnap japánul. Nemrégiben görögül. Ami fontos: ezek civil kezdeményezések és önkéntes hozzájárulások, nem pedig közpénzből történő hivatalos fordítások. Ez mutatja az internet erejét.
– Frissítő élmény egyszer olyan politikussal beszélni, akit nem köt a pártfegyelem és kellőképpen bátor az őszinteséghez. Mit gondol a belga királyságról? Hiszen nem demokratikus, feudális „konzervről” van szó? Nem lenne korszerűbb egy köztársasági forma?
– A polgároknak kellene dönteniük arról, hogy milyen rendszerben szeretnének élni. A politikusok manapság ahhoz szoktak hozzá, hogy mindent rá tudnak kényszeríteni az emberek nyakára. Ami a monarchia kontra köztársaság ellentétet illeti, én az utóbbit részesítem előnyben. A múltból örökölt királyság „nehéz” dolog, ami nyomasztja a modern társadalmat és nem igazán demokratikus. De ha lépni kell bármilyen irányban, akkor ahhoz ki kell kérni a nép véleményét. Mindig is egy olyan népszavazás kiírását szorgalmaztam, amelyben az urnához járulók dönthetnek a kérdésben.
– Politikusok kínos kérdéseket sokszor azzal hárítanak el, hogy hipotetikus kérdésekre nem válaszolnak. Ha akar, ezzel védekezhet. Ha holnap népszavazással Orbán Viktort, a jelenlegi miniszterelnököt, vagy bárki mást királlyá választanának Magyarországon , lenne tiltakozás az Európai Unióban?
– (Nevet) Azt már láttuk jó néhány hónappal ezelőtt, hogy a magyar kormány egyes lépései ellen mekkora felzúdulás volt Európában. Beleértve a belga országgyűlést, amelyben a pártok határozatot fogadtak el Magyarországgal szemben. Én pedig ez ellen tiltakoztam és kijelentettem, hogy Belgium nem avatkozhat be Magyarország belügyeibe. Orbán Viktort igen jelentős támogatással és többséggel választották meg. Teljesen normális, hogy úgy kormányoz, ahogyan jónak látja és ehhez Belgiumnak az égadta világon semmi köze nincs. Ez jelenti a nemzeti szuverenitást.
– Ön az említett beszédében elítélte a francia katonai beavatkozást Maliban. De menjünk tovább. A nyugati hatalmak katonasága miért van más országok területén? Irak, Afganisztán, Afrika, és sorolhatnám. Az új feltörekvő nagyhatalomnak, Kínának hol vannak a csapatai? Magyarországon például egy darabot nem látni belőlük. De máshol sem.
– Fel kell tenni a kérdést, hogy mit keresnek még Európa földjén az amerikai csapatok, amelyek a II. világháború után érkeztek ide. Akkor segítették a szabadságunkat visszanyerni, de azóta már hét évtized telt el. Ezért úgy gondolom, hogy az amerikai támaszpontoknak – amelyek stratégiai szerepet töltenek be – el kellene tűnniük Európából. A hatvanas években tanúi voltunk a gyarmatok felszámolásának. Most egy médiatizált újragyarmatosítás folyik azzal, hogy „felszabadítjuk” ezeket az országokat. Mitől? Valójában pozícióinkat akarjuk erősíteni Oroszországgal és Kínával szemben. Az Egyesült Államok egyre kevésbé tudja betölteni a „világ ura” szerepet. Vessünk egy pillantást Afrikára, ahol a természeti erőforrásokért folyik a küzdelem. Ott nincsenek kínai csapatok. De bizony vannak terjeszkedő kínai vállalatok. Afrikában a Nyugat most újra hatalmába akarja keríteni egykori gyarmatait és fékezni Kína afrikai terjeszkedését. De nemcsak Afrikában, hanem – mint említette – Afganisztánban és Irakban is. Vagy mint tegnap Líbiában, ma Szíriában.
– Parlamenti beszédében azt jósolta, hogy a francia csapatok nyomán a francia Areva nagyvállalat három hónapon belül megjelenik a Mali fővárosától, Bamakótól 350 km-re fekvő Faleában, hogy az uránkincset kiaknázza. Tartja még a jóslatát?
– Már meg is érkeztek. Vagyis egy nemzeti katonaság egy magánvállalat érdekében avatkozott be egy országban. Afrika egyik felén az olyan francia nagyvállalatok, mint az Areva vagy a GDF Suez érdekében. Azok az emberek, akiket túszul ejtettek Kamerunban, Nigerben vagy Maliban, minden esetben az Areva vagy a GDF Suez alkalmazottai voltak. Talán nem véletlen.
– Most jelent meg a globális terjesztésű Le monde diplomatique című francia havilap márciusi száma, amelynek címoldalról kezdődő hatalmas cikkét Régis Debray írta ezzel a címmel: Franciaországnak ki kell lépnie a NATÓ-ból. Egyetért?
– Minden nemzetek fölötti szervezetből ki kell lépni. Beleértve az Európai Uniót. Ezekben a szervezetekben demokratikus deficit van. Ezekben nem a polgárok döntenek, hanem a pénzügyi érdekek – a globális manipuláció. Mint ahogyan ma is ez történik Szíria esetében, ahol a puccsista lázadókat finanszírozzák. A Nyugat most ott a dzsihadista muzulmánokat támogatja. Cinikus, de pontosan az ellenkező oldalt, mint amelyet segített Líbiában, Tunéziában vagy Egyiptomban. Olyan játékot játszanak a tűzzel, ami egy világháborút is kirobbanthat. Miközben bombatámadással fenyegetik Iránt annak az Izraelnek az érdekében, amely ma mindent megtehet.
– Mekkora veszélyt jelent az atombombát nélkülöző Irán a világbékére?
– Ezt már átéltük egyszer Irak lerohanása előtt. Amikor azt állították, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak. Melyek bemutatására még ma is várunk. Irak semmiféle veszélyt nem jelentett. Soha nem láttam, hogy Irán bármilyen terjeszkedési akaratot valósított volna meg. Ellenkezőleg: Irak támadta meg. Egyértelmű, hogy Iránnak nem olyan a rendszere, amely kedvemre való lenne. De az irániaknak kell erről dönteniük. Nem pedig nekünk. És nem nekünk kell az ottani rendszert megdöntenünk. Sőt, tovább menve: Iránnak joga van atomprogramjának végrehajtására. És arra is, hogy atombombája legyen, ha akarja. Talán csak az Egyesült Államoknak, Franciaországnak és Izraelnek lehet joga az atombomba birtoklására? Vagy netán vannak egyenlőbb országok, nemcsak egyenlők? Amelyek bombázhatják Hirosimát és Nagaszakit? A kettős mérce elfogadhatatlan.
– Önt szétszedi a belga sajtó?
– Belgiumban nincs szólásszabadság és nincs sajtószabadság. A médiában a hatalomnak adnak megszólalási lehetőséget. Azoknak nem, akik a rendszer ellen szólalnak meg. A médiát a politikai pártok finanszírozzák. A közszolgálati televízióban is a politikai pártok döntenek arról, hogy ki szólalhat meg és ki nem. Engem a sajtó mindig támad. Egyfajta esküdtszékként lépnek fel, hogy elítéljenek. A vádak ellen pedig nem adnak szót, hogy védekezhessek. Kialakítanak rólam egy képet, de azt nem engedik, hogy a néphez eljusson a szavam. Megválasztásom óta, azaz az elmúlt három évben a televízió vagy a rádió soha nem kérdezett meg. Félnek, hogy eljut a szavam értő fülekbe. Az újságíróik pedig azt írják rólam, amit akarnak anélkül, hogy idéznének. Ez az a Belgium, amelyik sajtószabadság ügyében más országoknak akar leckét adni.
– Most egy olyan kérdést teszek fel, amelytől – és ezt nyolc éves itteni tapasztalatom alapján jelentem ki – Belgiumban rettegnek. Belgiumnak gyarmatai voltak. Kongóban a 19-ik-20-ik század fordulóján 10 millió ottani embert öltek meg. Erről totális a hallgatás Belgiumban – is. A holokausztról pedig naponta hallunk. Mi ennek az oka?
– A történelem előtt mindenki egyenlő. A holokauszt katasztrófa volt, amelyet mélységesen el kell ítélni. És naponta el is ítéljük. Ezzel szemben a gyarmatosítás áldozatairól soha nincs szó. Ezt egyszerűen nem tartom normális jelenségnek. Nekem egy kongói halála pontosan olyan fontos, mint egy zsidó halála.
– Ezek szerint ön nem rasszista…
– Egyáltalán nem. Ma valaki cionistának mondhatja magát anélkül, hogy rasszistának kiáltanák ki. Pedig ennek az ideológiának nevében foglalták el a palesztin területeket és nyomják el az ott élőket. Belgiumban nem szabad a gyarmatosításról beszélni. A belga parlamentben nagyjából egy évvel ezelőtt javasoltam, hogy hozzanak egy olyan határozatot, amely elismerné, hogy Belgium II. Lipót király idején népirtást követett el Kongóban a gyarmatosítás során, valamint elítélné az akkor ott alkalmazott rabszolgamunkát. Képviselőtársaim azzal utasították el javaslatomat, hogy a politika nem a történelemről szól. De más esetben persze a politika naponta szól a történelemről. Egy hónappal ezelőtt a belga szenátus elismerte Belgium felelősségét a zsidók belgiumi deportálásáért. Minden olyan monumentális emlékmű épületet, amelyet ma Belgiumban lát, Kongó nélkül nem épült volna fel! A királyi palotától a Cinquantanaire-ig. A királyi család vagyonáig. Belgium Kongó miatt lett nagyhatalom a kilencszázas évek elején. Amely országot elpusztítottunk, mielőtt 1960-ban elhagytuk. És ma könnyű azt mondani, hogy Kongó nem működik, noha mi vagyunk ezért a felelősek. Miközben mindent megteszünk, hogy ebből az állapotából ne is tudjon kikeveredni. Kongó rendkívül gazdag ország. Mérhetetlen, páratlan természeti kincsei vannak. Miközben az ország fejlettség tekintetében a világ utolsó előtti helyét foglalja el. Ahelyett, hogy gazdagságában úszna. Mert mi nem az ottani emberek érdekét védjük, hanem a nyugati pénzérdekeket. Ami ma ott történik, az álarc mögé rejtett újgyarmatosítás.
– A Belgiumban élő kongói közösség nem követel jóvátételt a népirtásért?
– De. Csakhogy a kongói közösség olyan, mint egy ellenzéki politikai párt. Egy évvel ezelőtt Brüsszel afrikai negyedében, a Matongében tüntettek, de az hamarosan elfajult. Egyrészt a rendőrség magatartása miatt, de a beszivárgott provokátorok miatt is, akik kirakatüvegeket törtek be, és hasonló vandál tetteket hajtottak végre. A kongóiak nagyon békés emberek. Kerülik az erőszakot. A kongói demonstrációk mindig kellemesek. Énekelnek, táncolnak – ellentétesen azzal, ahogyan a nyugati országokban zajlanak le ezek a tiltakozó megmozdulások. A tüntetők Étienne Tcishekedi mellett és Joseph Cabila ellen tiltakoztak, mert az utóbbi – a Nyugat embere – nyerte csalással a választásokat. Akit Louis Michel korábbi belga külügyminiszter tett a kongóiak nyakába. A sajtó azután igen csúnya képet festett a kongóiakról, akik törnek-zúznak. Ami után egy csapásra a közvéleményt ellenük fordította. A média tehát ugyanazt teszi, mint ellenem: ellenfeleiről a sátán képét rajzolja.
– Milyen világban élünk, ami a demokráciát illeti?
Egy olyan világban, ahol nincs demokrácia. Nemzetek fölötti manipuláció korában. A valóságot eltorzítják úgy, hogy azok, akik itt élnek, ne vegyék észre, valójában diktatúra uralkodik fölöttük. A nyugati világ vezetői teremtenek itt diktatúrát. Az európai vezetők, akik elfogadják, hogy nincs demokrácia; akik megakadályozzák, hogy a polgárok a saját fejükkel gondolkodjanak. Az eurokraták, akik az adófizetőktől kisajtolt mesés pénzekért manipulálják a sajtótól a szociális hálózatokig mindent, csakhogy elnyomják az euroszkepticizmust is. Mi a különbség akkor a mai vezetők és a múlt század harmincas évek vezetői, azaz Hitler és Mussolini korszakának vezetői vagy a kommunista vezetők között? Amikor ma Olaszországban Beppe Grillo nulláról indulva fantasztikus eredményt ér el, miként jelenik meg a médiában? Populistaként. Vagyis negatív figuraként. Amint megjelenik egy újfajta hatalom a színpadon, azt el akarják pusztítani. Márpedig az eddigi út, a költségvetési szigor, a megszorítások útja nem járható. Amely állítólag kivezet bennünket a válságból. Milyen válságból? Ki teremtette a válságot? Vezetőink! Akik ma folyamatosan a válságot hibáztatják. De hogy kik okozták a válságot, arról hallgatnak. Ez a „válság utáni helyzet” nagyon kényelmes nekik. A válság, amelyből soha nem fogunk kilábalni. Dolgozzunk többet, hogy keressünk kevesebbet! Hátrafelé megyünk, mégpedig példa nélkül állóan. Azt akarják, hogy egyre jobban meghúzzuk derekunk körül a nadrágszíjat és mindebből kik a nyertesek? A multinacionális cégek, a pénzügyi érdekkörök, az őket támogató lobbik és a politikai vezetők. Miközben feltartják a kezüket, hogy mindezért nem ők, hanem a válság a felelős. Holott nem a válság, hanem vezetőink a felelősek, akik a saját és a pénzügyi érdekeket védelmezik.