Volt afgán elnök: „Ha Amerika több repülőgépet hoz, kit fog bombázni? Falvainkat, házainkat”

FOREIGN POLICY

Az Egyesült Államok vezető külpolitikai folyóiratának internetes portálja messze nem nagy örömmel ismerteti azt az interjút, amelyből kiderül, hogy mennyire ellenséges lett az USA-val az a Hamid Karzai afgán elnök, aki Amerika segítségével került elnöki székébe.

Ez az első interjú, amit a Foreign Policy készített Karzai-jal, amióta Trump bejelentette új Afganisztán-stratégiáját.

A Kabulban rögzített interjúban Karzai feltette a kérdést:  „Ha az USA több repülőgépet hoz, kit fognak bombázni?” Saját kérdésére így felelt: „Falvainkat és házainkat”.

Karzai három éve vált meg elnöki pozíciójától, de egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki nyugállományba vonult volna.  Hetente mintegy négyszáz emberrel találkozik. „Az amerikaiak miatt”, mondta.

/Megjegyzés: aki nézett már Karzai interjút – a Russia Today nem egy alkalommal interjúvolta -, tudja, hogy rendkívül bölcs ember./

Trump Afganisztán politikáját még a korábbi amerikai Afganisztán-politikájánál is kevésbé kedveli. Mert azok semmiben nem járulnak hozzá a megoldáshoz. „Csak akadályokat hoznak létre”.

Később azt mondta: „Végtelen háború ez, amiben mi halunk meg. Bennünket, afgánokat lőszernek használnak”.

A Foreign Policy többször hozzáteszi: Karzai véleményét nem osztják Afganisztánban.

Megjegyzés: 2008 novemberében a NATO brüsszeli központja 8 újságírót elvitt Afganisztánba. Egyetlen egy afgánnal – parlamenti képviselővel, vendéglőssel, katonával – nem találkoztam, aki ne kívánta volna a pokolba az amerikai megszállókat.

 

Megosztás: