Pekingben találkozik az Ügyészek Nemzetközi Társasága

XINHUA

A kínai kormány rendkívül fontosnak tartja a jog uralmát, és Kína készen áll arra, hogy még jobban együttműködjön a jog területén más országokkal, írta Hszi Csin-ping kínai elnök abban a levélben, amelyben gratulált az Ügyészek Nemzetközi Társaságának a ma Pekingben megnyílt 22-ik nemzetközi konferenciájához.

Hszi elnök kifejtette, az ügyészek a köz érdekének képviselőiként fontos felelősséggel végzik munkájukat. A találkozó központi témája egy biztonságos, tisztességes, harmóniában élő és jogkövető társadalom.

Hangsúlyozta, hogy a kínai kormány nagy fontosságot tulajdonít a jog uralmának és folyamatosan erősíti ez irányban törvénykezését.

Felkérte arra is a világ minden tájáról egybegyűlt ügyészeket, hogy osszák meg egymással tapasztalataikat a közérdek védelmében és azért, hogy a jog uralma elmélyítse az igazságügyi együttműködést.

Megosztás: