Paul Craig Roberts professzor, Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára, a Wall Street Journal egykori szerkesztője és a nyugati világ legbátrabb újságírói egyike ismét két remekbe szabott cikket írt.
Először a tegnapi cikkének ismertetése lesz itt olvasható, majd a szeptember 6-i írásának összefoglalója a következő „Terrorszemle” posztban.
E mondattal kezdődik: „Az Egyesült Államok a világnak olyan nevetséges arcot mutat, hogy a világ nevet rajtunk”.
Ezután azt írja, tíz hónapja folyik az a propaganda, hogy Putyin beavatkozott az amerikai elnökválasztásba, de erről még egyetlen bizonyítékot sem mutattak be. De most már itt az idő, hogy „feltegyünk egy nem kérdezett kérdést: ha lenne is bizonyíték, mi lenne benne a nagy dolog? Mindenféle érdekcsoportok próbálják befolyásolni a választás eredményét, beleértve külföldi kormányokat. Miért van rendben az, hogy Izrael befolyásolja az amerikai választásokat, de ugyanaz nincs rendben Oroszország esetében? Miért gondoljuk, hogy a fegyveripar, az energiaipar, az agrobiznisz, stb., stb. hatalmas összegeket ad a választási kampányok finanszírozására, ha a szándékuk nem lenne az, hogy befolyásolják a választást? Miért írnak szerkesztőségek vezércikkeket egy adott jelölt támogatására és a másik elátkozására, ha nem akarják befolyásolni a választást? Mi a különbség a választás és a kormány befolyásolása között? Washington tele van mindenfajta lobbistával, beleértve külföldi kormányok lobbistáit, akik a nap 24 órájában azért dolgoznak, hogy befolyásolják az amerikai kormányt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a polgárok azok, akiknek semmiféle lobbistájuk nincs.”
Majd felteszi a kérdést: miért lenne baj, ha Oroszország támogatta volna Trumpot, aki békét ígért, szemben az Obama rezsimmel és olyan neokonjaikkal, mint Hillary Clinton, Victoria Nuland, Susan Rice és Samantha Power? Miért rossz az, ha Oroszország előnyben részesítené a béke jelöltjét a háború jelöltjével szemben? Az amerikai nép is a béke jelöltjét támogatta. Vagyis Oroszország egyetértet a választókkal.
A másik kérdés pedig az, „Hogyan is lehetnénk mi az a hegemón hatalom, amit a cionista neokonok állítanak rólunk akkor, amikor Oroszország döntheti el, hogy ki legyen az Egyesült Államok elnöke?”
Roberts ezután előveszi Nikki Haleyt, az amerikai ENSZ nagykövetet, akit hibbant, önkontrolját vesztett kreténnek nevez, és, írja, akinek egyetlen célja van, hogy feldühítse Oroszországot. „Kérdezzük csak meg Napóleont vagy a Wehrmachtot, hogy mi Oroszország feldühítésének következménye”.
A „szuperhatalom” Egyesült Államok 16 év után sem képes néhány ezer, könnyen felfegyverzett tálibot legyőzni. Miközben „az őrült amerikai kormány” háborúra akar készülni Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea ellen.
Az amerikai nép meg közben kávézik. Miközben kormánya magára erőltet egy nukleáris Armageddont.
Nikki Haley kinevezése nagyjából olyan, mint amikor a római birodalom összeomlása során a császár lovakat nevezett ki a szenátusba.
Az amerikai „kongresszus és a végrehajtó ág szintén tele van lovakkal és lószarral. Az amerikai kormánynak meg esze nincs. Nyoma sincs annak. Vagy az erkölcsnek.”
Majd: „Amerika vicc, de atomfegyverekkel felszerelve. A földi életre nézve az első számú veszély… Az amerikai népnek rá kellene jönnie arra, hogy cionista neokon nácik vezetik halálukba, akik a katonai/biztonsági komplexummal és a Wall Street-tel tartják kezükben az amerikai külpolitikát, Európa és Nagy-Britannia cinkosságával, hogy megtartsák a CIA-tól kapott pénzeiket, és azon sarlatánok cinkosságával, akik a nyugati médiumokat működtetik.”
Ezután azt írja, Amerika atomháborút akar Oroszországgal és Kínával, mert hagyományos eszközökkel esélye sem lenne a győzelemre.
A minden mondatában briliáns esszé ezzel zárul:
„Az életnek a Földön való megőrzésére alakított Nemzetközi Bíróságot kell felállítani. Az amerikai kormányt és az azt szolgáló háborús érdekcsoportokat el kell ítélni, bíróság elé állítani és lefegyverezni, mielőtt ezek elpusztítják a Földön az életet.”