Orbán: Magyarország Washingtonból, Berlinből és Brüsszelből dönthető meg

„Orbán: Magyarország a jövőben nem akar menekülteket befogadni” címmel a DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN  független német gazdasági-politikai hírportál idézi a magyar miniszterelnök reagálását Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnöknek írt levelét, mely szerint a szolidaritási elvnek a Juncker által követelt értelmezése azt jelentené, hogy Magyarországot migrációs országgá kellene átalakítani – a magyar emberek akarata ellenére.  Orbán Juncker szemére hányta, hogy „az, aki a kerítést nem támogatja, az Európai Unió polgárait megvédeni nem akarja és nem is tudja.” Hozzátette: „amikor az EU a határai megvédése helyett kizárólag arra áll készen, hogy „olyan intézkedéseket és intézményeket finanszírozzon, amelyek migránsok befogadását szorgalmazzák, az csak újabb ösztönzést jelent migránsok százezreinek, akik Európa irányába” veszik útjukat ahelyett,  hogy a migrációt feltartóztatná.

A népszerű amerikai jobboldali hír- és véleményportál, az Infowars egyetértően idézi a magyar miniszterelnök kötsei kijelentéseit a migrációról, mint azt, hogy „Európa iszlamizációja valós, ellentétben Kínával és az Egyesült Államokkal, ahol annak esélye sincs”. Orbán Viktor elmondta még, „Legelszántabb ellenfeleink nem a magyar ellenzéki pártok, hanem azok külföldön vannak. A magyar kormány és Magyarország Washingtonból, Berlinből és Brüsszelből dönthető meg”.

Szintén a DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN számol be arról, hogy  Beata Szydlo lengyel miniszterelnök tegnap a lengyel RMF FM nevű rádióadónak elmondta:  Lengyelország előkészíti, hogy háborús kártérítést követeljen Németországtól. Elmondta, erre Lengyelországnak joga van és a lengyel államnak joga van azt követelni. Az ezzel kapcsolatos vitát Jaroszlaw Kaczynski, a jobboldali kormányzó Jog és Igazságosság Párt elnöke júniusban kezdte meg. Witold Waszcykowski  külügyminiszter a múlt héten a kártérítés összegét 840 milliárd és ezer milliárd euró közötti összegben tartotta elképzelhetőnek.

A német Die Welt napilap arról ír,  hogy Németország nő az antiszemita és Izrael ellenes uszítások száma. Elkövetői szélsőjobboldaliak, iszlamisták és támogatóik.

/Echo TV nemzetközi sajtószemléje először 11:55-kor/

 

 

Megosztás: