Patkányügyi DK: Narendra Modi, India miniszterelnöke „monnyon” le!

A „Demokratikus” Koalíció azt követelte Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy „monnyon” le. Azért, mert – hazudta az álhíreket futószalagon gyártó hazai balliberális mocsoksajtó „leleplezésére” támaszkodva – a DK szerint a Merényi Gusztáv kórházi álmennyezet leszakadt az ott tenyésző patkányok súlya alatt.

Hogy mindez nem volt igaz, a DK-t természetesen nem zavarta, mert ez a pártkoaguláció úgy él, mint amilyen összetevőkből áll. Így nem vonta vissza az imagináriusan elszaporodott patkányok miatt megfogalmazott valós politikai követelését.

Mivel a kettős mérce elfogadhatatlan, a patkányokra vonatkozó elszabadult képzetet mi is követhetjük saját képzetünk megfuttatásával, noha nem vagyunk egy uniós tagország törvényhozásának az adófizetők által eltartott képviselői.

Ezért elképzelünk egy olyan helyzetet, amelyben Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök és DK-elnök egészen kivételesen nem használ kettős mércét, azaz életében először nem gyáva, hanem következetes.

A katari angol nyelvű – és szinte kizárólag fehér arcokat felsorakoztató –  globális tévészolgálata azt jelentette, hogy az indiai Uttar Prades tartomány Gorakpur városában működő Baba Ragav Dasz állami kórházban augusztusban 386 kisgyerek halt meg. Legtöbbjük agyvelőgyulladásban. E hét első két napján pedig 42 gyerek.

Képzeletbeli, egymércés Gyurcsányunk – akinek, mint tudjuk, nem a demokratikus India a kurva ország – azonnal adójából leírt laptopot ragadott és a következő üzenetet küldte el az MTI Országos Sajtószolgálatának, szintén közpénzen:

„A Demokratikus Koalíció egyszerűen tűrhetetlennek tartja, hogy egy állami kórházban egy hónap alatt több száz gyermek haljon meg. Egy ilyen dolog elképzelhetetlen egy demokráciában. Követeljük, hogy az ország miniszterelnöke, Narendra Modi azonnal mondjon le. Arról a Narendra Modiról van szó, akinek ultrajobboldali, hipernacionalista hindutva ideológiája mélyen ütközik a DK demokráciaszeretetével. A DK nem felejti el, hogy Modi miniszterelnök jelenlegi posztját megelőzően Gudzsarat állam kormányzójaként kétezer muzulmán ember felkoncolásáért felelős, mivel nem fékezte meg az őket kibelező hinduk öldöklését. Egyben felhívjuk a nemzetközi sajtót arra, hogy a jövőben Modi elnök ultranacionalizmusát és múltját ne hallgassa el és pótcselekvésként ne Magyarországot feketítse be. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! És akinek ez nem tetszik, a szeme világával játszik.”

 

 

Megosztás: