Német prof: „Az EU a Brexit után összeomlik”

THE DAILY EXPRESS

Thorsten Polleit, szakmájában és azon túl is nagy elismertségnek örvendő német egyetemi tanár és pénzügyi szakember kijelentette,  hogy az egykor a béke és együttműködés szempontjából igen pozitív Európai Unió mára túlpolitizálódott  és az egyre nagyobb centralizálódással rossz irányba halad.

A Daily Expressnek adott interjújában sürgette az európai vezetőket, hogy kezdjék meg a decentralizálást, ha meg akarják menteni a tömböt a feledés homályától és arra figyelmeztetett, hogy az euró megerősítésére tett erőfeszítéseik szükségszerűen kudarcba fulladnak.

(Ezzel ma második alkalommal rúgják fejbe a Vértes-Petschnig-Várhegyi-Csillag-Bauer-Király Júlia-féle zsigercentralizációs bűzbandát náluk messze kompetensebb közgazdászok: az első fejberúgást lásd itt: http://lovasistvan.hu/2017/08/25/ne-hagyjuk-magunkat-becsapni-az-eu-gazdasagi-sikerenek-mitoszaval/)

Polleit professzor azt is megjósolta, hogy Nagy-Britannia a Brexitből jobb helyzetbe fog kikerülni, mint az EU (ugyanezt mondta Roger Bootle a megadott linken olvasható cikkben), mivel liberalizálni tudja majd gazdaságát úgy, hogy több befektetést vonzzon és valóban szabadkereskedelmet folytasson  világszerte.

Ezzel szemben az EU egységes piacát egy felesleges, terhet jelentő szörnyetegnek nevezte, amely megfojtja az európai innovációt bürokráciájával és felfelé nyomja az árakat azzal, hogy protekcionista akadályokat emel a világ többi része elé.

Elmondta azt is, hogy az euró már most is csak azért él, mert az Európai Központi Bank nullára vitte le a kamatot. De ezzel nem tud versenyezni és ez zsákutcát jelent.

A lényeg: a szabadkereskedelem remek dolog mindenkinek, mert az nagyobb anyagi jólétet biztosít a résztvevőknek. De a szabadkereskedelemhez nem kell egységes piac és a vele járó bürokrácia.

Kifejtette, kudarcra van ítélve Brüsszel azon igyekezete, hogy az Egyesült Királyságot büntesse meg a Brexitért, és az csak azt fogja megmutatni az egyszerű szavazóknak, hogy az egész európai projekt útját tévesztette.

Ma, mondta, az EU már egészen más „állat” lett, mint volt. „Az EU politikája ma a beavatkozásról szól és az összes gazdasági és társadalmi szférába be akarnak avatkozni azért, hogy keresztülverjenek mindenfajta politikai koncepciókat, ami igen veszélyes”.

/Hihetetlen: egy német, aki mer szabadon beszélni./

 

Megosztás: