McCain és neokon héjatársa, Graham legújabb háborús uszításai

Donald Trump elnöknek nincs szüksége kongresszusi felhatalmazásra ahhoz, hogy megelőző csapást mérjen Észak-Koreára, idézi Lindsay Graham amerikai szenátort és háborús héját az orosz Russia Today tévéállomás honlapja.

Susan Rice, Obama elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadója arra sürgette Trump elnököt, tolerálja, hogy Észak-Koreában atomfegyverek vannak éppen úgy, ahogyan a hidegháború idején együtt tudtak élni több ezer szovjet atomfegyverrel, idézi őt az amerikai Breitbart portál.

Ugyancsak a Russia Today tévé idézi a szintén minden esetben háborúra uszító John McCain amerikai szenátort, a szenátus hadügyi bizottságának elnökét,  aki Trump elnököt tétlenséggel vádolja afganisztáni politikája miatt és akinek a törvényhozásban beterjesztett terve nem csak megállítaná az amerikai erők kivonását Afganisztánból, de további négyezer katonát vezényelne a jelenleg ott lévő 9 ezer katona megerősítésére és jelentősen erősítené az ott lévő amerikai légierőt.

A kínai külügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el, amiért az amerikai haditengerészet John S. McCain nevű rakétahordozó rombolója a Dél-kínai tengeren a Nansa szigetek közelében hajózva megsértette a kínai és nemzetközi törvényeket. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Kína szuverenitása a Nansa szigetek fölött vitathatatlan és az amerikai hadihajók  elküldése a Dél-kínai tengerre egyértelműen rosszindulatú szándékot mutat, ami konfliktusokhoz vezethet, írja az angol nyelvű kínai People’s Daily.

/Echo TV nemzetközi sajtószemle – részlet/