Peter Sweden az egyetlen svéd újságíró, aki a migrációról és Svédországról tényszerűen mer írni

Július 27-én Peter Imanuelsen, az Egyesült Királyságban élő svéd újságíró, aki cikkeit Peter Sweden névvel jegyzi, leírta, mi történt vele, amikor két szicíliai kikötőben videón akarta rögzíteni azt, hogy miként érkeznek tömegesen Szicíliába a migránsok. Azt, amit sem a svéd, sem a német tévében nem mutatnak, mint írta. Felvételén látható volt, amint az Aquarius és a Phoenix „civil szervezetek” hajóin csaknem ezer migráns fut be.

A rendőrség arra kényszerítette, hogy törölje felvételeit. Ellenkező esetben börtönbe vitellel fenyegették meg.

Videója végén ezt kérdezte: „Mit rejtegetnek az európai kormányok?… Nyilvánvalóan sok mindent” – felelte meg saját kérdését.

Most a független jobboldali svéd Fria Tider hírportálon írta meg részletesen szicíliai „élményeit”

„Itt cserélik ki Európa népét – meghunyászkodva”

címmel. Azzal kezdte, hogy elmondja, mi motiválta a szicíliai utazásra. Az, hogy olyanokat hallott és olvasott, miszerint szegény menekültek érkeznek Európába a háború elől, valamint hogy nők és gyermekek.

A helyszínen egészen mást látott. Hatalmas méretű, szervezett műveleteket.

Az úgynevezett nem kormányzati szervezetek, az NGO-k, mint az Oxfam, a Save the Children (Mentsük a Gyerekeket), az MSF és mások, különféle európai kormányokkal karöltve dolgoznak azon, hogy egy új népességet hozzanak Európába.

„És ami a legriasztóbb, mindez csendben történik.”

Folytatás:

http://magyaridok.hu/kulfold/peter-sweden-az-egyetlen-sved-ujsagiro-aki-migraciorol-es-svedorszagrol-tenyszeruen-mer-irni-2052772/

 

 

Megosztás: