Leszámolás a pápával és Európára halálos menekültpolitikájával

 

UNZENSURIERT

A tudományelméleti szakértő Marcello Pera, éveken át az olasz szenátus elnöke egyszerűen értetlenségét fejezte ki Ferenc pápának a korlátlan bevándorlás melletti állandó verbális kiállásai iránt. „Teljesen őszintén: ezt a pápát nem értem”, mondta az Il Mattino olasz lapnak adott interjújában.

Perát felháborította, hogy miket mondott Ferenc pápa a hamburgi G20-csúcs kapcsán a migránsokkal kapcsolatban. Pera szerint a katolikus egyház fejének állásfoglalása „sem az észszerűségből, sem az evangéliumból nem vezethető le”.

Pera a jobboldali Forza Italia tagja és 2013 óta szenátor.

2001 és 2006 között az olasz parlament elnöke volt. Baráti kapcsolatban állt XVI. Benedek pápával.

Őt azzal vádolta, hogy állandóan súlyosan és „robbanó tézisekkel” ártja bele magát a politikai vitákba úgy, mint azt a baloldaliak teszik. Kifejtette, korlátlan és feltétel nélküli migránsbefogadás egyszerűen lehetetlen, mert van olyan kritikus pont, amely nem léphető át.

Annak okát keresve,  hogy ez a pápa miért viselkedik így, azt mondta: „A pápa azért teszi ezt, mert megveti a Nyugatot és ezt el akarja pusztítani, valamint mindent megtesz, hogy ezt a célját elérje”.

Azt is megkérdezte, „vajon hol fog állni, ha egyszer polgárháború tör ki?”

 

 

Megosztás: