Lovas István Társaság

Nem csillapodik a fősodratú média és – most udvarias megfogalmazás következik – kegyeltjeinek felháborodása, amiért Donald Trump amerikai elnök a világ legtermészetesebb módján és okán tárgyalt Oroszország elnökével múlt pénteken, a hamburgi G20-as csúcs alkalmával. Messze nem olyan szakadékot átugorva, mint Nixon elnök Pekingbe utazva, hogy Csou En-laj miniszterelnökkel tárgyaljon 1972-ben a két ország közötti, huszonöt éves fagyott viszonyt feloldani.

Jellemző volt az az egyszólamú sikítozás, amit az újságírók csaptak, amikor a több mint kétórás, igen jó hangulatúra sikeredett Trump–Putyin találkozó után mindegyik azt akarta megtudni az amerikai elnöktől, hogy megkérdezte-e az orosz elnököt az amerikai választásokba történt orosz beavatkozásról. Amely beavatkozásra mind ez idáig semmilyen bizonyítékot nem tudtak letenni az asztalra.

Egyetlen visító hang sem kérdezte, hogy miről is beszéltek. Netán annak a Szíriának a sorsáról, ahol eddig félmillió ember halt meg és több millió lett földönfutó, amiért a nyugati és perzsa-öbölbeli országok pénzzel és fegyverrel látták el a zsoldos dzsihadista terroristákat, hogy azok próbálják megdönteni a békében és a fegyveres konfliktus kirobbanásakor a magyarországi viszonyoknál is jobban élő országot vezető Aszad-kormányt?

Nem kell ahhoz politológusi diploma, hogy valaki tudja, ha két nagyhatalom nem a háború, a konfrontáció útját járja, az az egész világnak jótétemény. De a kilencven százalékban hat óriáskonszern kezében lévő amerikai média úgy tesz, mintha a John McCain szenátor-féle őrült háborús uszítás lenne a politikailag korrekt módja a globális ügyek intézésének. A váratlanul jól sikerült Trump–Putyin találkozóról felreppent képzeletbeli békegalambok szárnycsapdosása olyan hisztérikus állapotba hozta az amerikai és az annak vezérüvöltözését cselédengedelmességgel felhangosító nyugati fősodratú sajtót, ami talán még túltett a csúcstalálkozó előtti állapotán is, amikor már nem annyira naponta, mint inkább csak hetente jött elő az ürgebőrbe általa bújtatott Putyin világvezérlő konteóival. Elég, ha egyetlen fősodratú visszhangot idézünk annak megörökítésére, hogy ez a világ nem éppen kerek.

A brit Guardian egyik vezérpublicistája „Nem csoda, hogy Trump Putyin kedvence: Amerikát ismét gyengévé teszi” címmel „értékelte” a két ember hamburgi találkozóját, Trumpot Putyin ügynökének nevezve. A publicista nevét nem érdemes ideírni, mert az a Soros-plakát-effektust válthatja ki. A séma ugyanaz, mint nálunk is ilyen esetben: Orbán Putyin pincsije, mert a két ország normális kapcsolatokat akar, nem fenntartani az elmebeteg háborús pszichózis légkörét.

A nagy kérdés most az, hogy vajon az amerikai elnök kamatoztatni tudja-e a Hamburgban Putyinnal megbeszélteket. Ami Szíriát illeti, annak már azonnal meglett a látszata: vasárnap az ország délnyugati részében életbe lépett a tűzszünet. A Trump ellen dolgozók – akiket a nem fősodratú Egyesült Államokban és máshol is gyakran neveznek manapság a „mélyállamnak” – azonban máris megakadályozták, hogy a két vezető megindítsa azt az együttműködést, amely szintén igen hasznos lenne: azt, hogy amerikai–orosz kiberelhárítási együttműködéssel igyekezzenek felvenni a küzdelmet a nemzetközi hekkelők ellen. Amely elképzelés egyébként annyira megtetszett a londoni ecuadori nagykövetségen ott élni kényszerülő, WikiLeaks-alapító Julian Assange-nak, hogy felajánlotta, szívesen vezetné ezt az együttműködési projektet.

A kiber-együttműködés hallatán az amerikai hisztériakórus azonnal felcsattant: az előbb említett McCain szenátor és hasonlóan neokonzervatív szenátortársa, Lindsey Graham őrjöngte tele az amerikai nyilvánosságot. Aminek hatására Trump – sajnos – beadta a derekát, és elállt szándékától. Vagyis ismét bizonytalanságban vagyunk, és nem tudjuk, mit hoz a jövő.

Paul Craig Roberts, Ronald Reagan volt amerikai elnök egykori pénzügyi államtitkára, a Reaganomics egyik kiagyalója és az Amerikában igen kevés, szájára kosarat kötni nem hajlandó publicisták egyike ugyancsak pesszimista. Cikkének azt a címet adta, hogy „Trump nem tudja kapcsolatait javítani Oroszországgal, ha a Trumpkormány és az amerikai média ellene megy a javuló viszonynak”.

Roberts leszögezte, Trump ellen még saját kormánya is dolgozik, és ellene sorakozott fel Hillary Clinton, a demokrata párti Nemzeti Bizottság és a katonai-biztonsági szféra, valamint a neokonzervatívok érdekeit szolgáló russzofób „prostituált médiával” („presstitute”). Szerinte a russzofób kampány folytatódik a jövőben is, amire egyébként jellemző a legújabb, Roberts cikke után megjelent újabb vád is, miszerint Trump egyik fia azért találkozott tavaly egy Kremlhez közel álló orosz ügyvéddel, mivel a hölgy Clintonnéra vonatkozó leleplező információ átadását ígérte neki. Amely eddig szintén bizonyíték nélkül maradt vádat hazai russzofób cselédsajtónk, az eredeti őrjöngés frekvenciáját hűen megőrizve, hatalmas terjedelemben terítette szét az itthoni nyilvánosságban. Bátran áthatolva természetesen ezúttal is közép-ázsiai médiadiktatúránk hatalmas akadályain.

Paul Craig Roberts Trump saját kormányában az ellenségeivel együtt ellene harcolók egyik kiemelkedő alakját, Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövetet, de saját külügyminiszterét, Rex Tillersont is kiemeli, mint aki pontosan úgy beszél, mintha Clintonné, a neokonzervatívok, a Washington Post, a New York Times, a CNN és a többi „hitelét totálisan elvesztett prostituált sajtótermék”. Haley, teszi hozzá, még „Obama őrült, neokon ENSZ-nagykövetén, Samantha Poweren is túltesz abban, hogy minden tőle telhetőt megtesz a két nagy atomhatalom közötti normális kapcsolatok szétverésére”.

Maga a szíriai tűzszünet megkötése azonban mintha azt mutatná, a jövő talán mégsem annyira reménytelen, mint azt Roberts látja. Függetlenül attól, hogy – mint megtanultuk – Trumpnál csak kiszámíthatatlansága az az archimedesi pont, amellyel Földünket valóban sarkából lehet kiforgatni.

Még kiderülhet az is, hogy a Fehér Ház fura ura megmakacsolja magát, és mind az orosz, mind a kínai államfővel olyan megállapodásokat köt, amelyek az amerikai hadiipar lobbistáinak csettintése helyett a világon élő, békére vágyó milliárdoknak lesz jó. Derűlátásunkat tagadhatatlanul táplálja az a nyugodtan korlátlannak nevezhető gyűlölet, amelyet a fősodratú sajtó fejez ki az amerikai elnök irányába. Mint a New York Times – a szerző neve ezúttal is maradjon homályban –, amely szerint Trump egyenesen „zagyvaságokat beszélő, hazudozó, csaló bandita”. Ami a normális emberek nyelvére fordítva azt is jelentheti, hogy a napi „kit bombázzunk szét” napirend netán éppen, ki tudja alapon lehet pozitív üzenet is, hiszen minden banditának vannak gyenge napjai, amikor gyerekeket simogat.

http://magyarhirlap.hu/cikk/92757/Bekeszabotorok