„Az ügy”: Szesztay András könyve összeesküvésünkről

Szesztay András iparművészt 1964-ben tartóztatták le a „Mészáros-féle összeesküvés” résztvevőjeként.

Most „Az ügy” címmel könyvet írt róla, személyes hangon szólva „élményeiről”: a Gyorskocsi utcáról, a politikai foglyok Kozma utcai börtönéről.

András 1966  november 26-án szabadult.

Én 1966. szeptemberében, „bűntársként”.

Nem együtt tárgyaltak bennünket, mert én az első Gyorskocsi utcai kihallgatás után Nyugatra akartam szökni, de igencsak kalandos út után Berlinben elfogtak és így a Kereszténydemokrata Munkáspárt nevű illegális szervezetünk 10 tagjától külön, később foglalkozott velem a tekintetes bíróság.

Egy hónapot ültem a Stasi potsdami börtönében, majd – igazi VIP-ként – külön repülőgéppel szállítottak haza 9 keletnémet ávós kíséretében a Gyorskocsi utcai fogdába, ahol hozzá hasonlóan szintén fél évet volt szerencsém magánzárkában tölteni.

Akkor éppen olyan biztos voltam a Nyugat győzelmében, mint amilyen biztos vagyok ma bukásában. Ahogyan akkor örültem annak, most ennek. Oly jó mindig a jó oldalon állni.

És most egy levél Andrásnak:

Kedves András!

Az Echo TV-nél a Sajtóklub mai felvétele előtt adták át nekem dedikált könyvedet, amit egyébként még június 10-i, kínai meghívásom előtt megrendeltem és a repülőgépen olvastam el.

Nagyon köszönöm, de nem írtad oda az elérhetőséged. Én meg utálok facebookon keresztül írogatni.

Gratulálok a kötethez!

És ideteszem a facebook címed, ha valaki kíváncsi, lássa: https://www.facebook.com/andras.szesztay

Kedves Tőled és köszönöm, hogy azt a fotót is kitetted, amelyben éppen aláírod nekem ajánlva könyvedet

A telefonszámod légy kedves add meg e blogon megtalálható kapcsolati email címen át.

„Bűntársi” üdvözlettel:

István

 

Megosztás: