Kína, az USA és mi

A múlt hónapban Pekingben tartott Új Selyemút csúcstalálkozó óta már a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet Kínát ellenségünknek, de még ellenfelünknek sem tekinteni, hiszen ott és akkor állapodott meg a magyar kormányfő és a kínai államfő arról, hogy a két ország általános stratégiai partnerei lesznek egymásnak.

Azt pedig 1990 óta tudjuk, hogy az Egyesült Államok a szövetségesünk és, hangzik el gyakran, hogy e szövetség alappillére a NATO. A transzatlanti térségen mesze túlnyúló katonás barátság garanciája.

Így tehát Kína és az Egyesült Államok Magyarországhoz fűződő kapcsolatainak összevetésénél nem barát és ellenség kontrasztjáról, hanem két barát hozzánk való, de egymástól eltérő viszonyokról van szó.

Kezdjük jelenségekkel, hiszen azok tele vannak szimbólumokkal, amelyek köztudottan olyannyira fontosak. Mint a liberális Hollandia Heineken sörgyárának igen gyenge minőségű termékein látható vörös csillag. És akit nem zavar az, hogy ez egyeseket a sztálini táborokban megölt milliókra emlékezteti, netán odaveszett szüleikre, nagyszüleikre, jobb ha, nem emlegeti mímelt felindultsággal a Menyei Béke terét sem annak kapcsán, amikor oda egy magyar jobboldali politikus ellátogat. Főleg nem azon SZDSZ-esek és leszármazottaik, akiknek középiskolás korukban nem volt elég a kádári kommunizmus, mert nekik Mao Ce-tungé kellett.

Kezdjük tehát a világ e két leghatalmasabb országának budapesti „lenyomatával”. Azaz az amerikai és a  kínai nagykövetséggel.

Az egyik a Szabadság-téren terpeszkedik el, a tér nem kis részét elfoglalva Guantánamó-szerű szerkezetével, nemhogy terroristákat, de nagy lendülettel a helyi viszonyok miatt felgyorsulni amúgy sem képest kamiont is megállító olyan acélrúd kerítésrendszerrel, amelyet ha az Orbán-kormány Röszkénél állítana fel, Jean-Claude Juncker megháromszorozná reggeli snapszadagját.

Folytatás:

http://magyarhirlap.hu/cikk/91190/Kina_Amerika