Felsőfokú dicséret a budapesti Családkonferenciáról Ázsiából; ugyanoda rúgások – na honnan?

MANILA TIMES

Felső fokon ír Francisco S.Tatad Fülöp-szigeteki újságíró, volt szenátor a budapesti Családkonferenciáról, ahol előadás tartására is meghívták.

Ismerteti, mintegy hatvan országból érkeztek küldöttek a Családok 11-ik Világkongresszusára.

Tatad a Fülöp-szigetek vezető lapjában azt írja, az egész „első világnak” (First World) követnie kell a  magyar miniszterelnök azon tettét, hogy a családok témáját a partvonalról az európai politika középpontjába vonta.

Orbán Viktor felhívta a többi kormányt is,  hogy Európát és a világ többi országát tegyék barátibb hellyé a társadalom alapegységéhez.

A  nyolc nyomtatott oldal terjedelmű cikk első alfejezetének címe: Magyarország, mint magatartási minta. Mely alfejezet első bekezdése első mondata így kezdődik: „Orbán és a többi magyar miniszter kitűnő beszédeket mondtak a kongresszus első részében…”

Cikkében kitér arra, hogy saját elnökéről, Rodrigo Dutertéről nem sokat hallottak a konferencia résztvevői, és azt senki sem tudta, hogy néhány nappal a budapesti konferencia előtt  Duterte elutasított minden jövőbeli uniós segítséget, mert nem akarta, hogy az Európai Unió beavatkozzon a Fülöp-szigetek belügyeibe.

/Természetesen e blog olvasói erről értesülhettek: http://lovasistvan.hu/2017/05/19/duterte-ismet-vilagszam-kirugtak-manilabol-a-beavatkozasert-komoly-penzt-kinalo-eu-delegaciot/

Tatad a konferencia második napján tartott beszédet a ”Családbarát országok létrehozása” témában.

Elmondta: a civilizáció a családok révén indult meg és mindig a család volt az, amelyen át a világon az élet minden nagy katasztrófa és megpróbáltatás után megújult, ahogyan a család lesz az, amelyen keresztül az emberi civilizáció végső soron fennmarad, amikor majd a halál és pusztítás jelenlegi korszakának vége lesz. /Bár igaza lenne…/

Beszélt a Fülöp-szigetek ötszáz éves keresztény múltjáról is és arról, hogy a budapesti konferencia milyen fontos üzenet hazájának.

Ez Ázsia hangja volt.

Most pedig következzenek a Nyugat fősodratú hangjai:

A brit Guardian  „Magyarország miniszterelnöke üdvözli az amerikai LGBT-ellenes gyűlöletcsoportot”.

https://www.theguardian.com/world/2017/may/26/hungary-lgbt-world-congress-families-viktor-orban

A másik nagy brit lap, melynek ma már csak online változata van, szinte ugyanezt a címet adta: http://www.independent.co.uk/news/world/europe/hungary-president-viktor-orban-anti-lgbt-hate-group-iof-homophobia-gay-europe-a7758166.html

A német homoszexuálisok lapja, az M.Maenner erről szóló cikkének címében szintén ott a liberósoknál kötelező „gyűlölet” szó: „Magyarország: Orbán a gyűlöletcsoportért szólal fel”

http://m-maenner.de/2017/05/ungarn-orban-empfaengt-hate-group/

Mi a gyűlölet? Orbán beszédének címe: „Családbarát nemzeteket létrehozni: ismét naggyá tenni a családokat”.

Most már csak az a kérdés, hogy miért azok a szövetségeseink, akik mást sem csinálnak velünk, mint belénk rúgnak? Ázsia az elmúlt mondjuk két évben mikor rúgott belénk? És a fősodratú nyugati média az elmúlt két napban hányszor?  

Megosztás: