Jó hangulatú Sajtóklub Géberjén tegnap – fura amerikai telefon e blog ügyében ma

Hölgyeim és Uraim,

Tegnap késő délutáni kezdettel a Holt-Szamos menti, mintegy félezer lakosú, gyönyörű környezetben fekvő Géberjén falú kastélyparkjában, a szíves meghívásnak eleget téve, a megszokott négyesben jó hangulatú Sajtóklubot tartottunk.

Nem sokkal ezelőtt pedig hívott egy magát egy amerikai multinacionális nagyvállalat magyarországi egységénél vezető pozícióban lévőnek azonosító, amerikai akcentussal beszélő ember.

A cég nevét azért nem írom ide, mert nem tudtam ellenőrizni, hogy igazat mondott-e azonosításakor.

Nagyjából azt mondta, tudja, hogy milyen nagy érdeklődés irányul blogomra és ők hajlandóak lennének hirdetni, ami ahhoz is segítene, hogy még több, csak előfizetéssel hozzáférhető médiumból tudjak meríteni,  de ennek fejében„az orosz, a kínai és Haaretz /izraeli ellenzéki lap/ híreit ritkítani kellene”.

Azt feleltem neki, a blogomat tisztán akarom tartani, úgyhogy ide csak egy Huaweii, Roszatom, vagy hasonló cég jöhetne hirdetni, mert azok nem szólnak bele a tartalomba.

Ezután udvariasan elbúcsúztam tőle.

 

Megosztás: