Bilderberg-bűz Brüsszelben

A Soros-Juncker találkozón minden olyan „demokratikus” volt

 

Jean-Claude Juncker, az Európai Uniót napi szinten kormányzó Európai Bizottság elnöke Brezsnyev-féle csókkal fogadta George Sorost Brüsszelben. A tőzsdespekuláns világreformer javára legyen írva, a csókot csak eltűrte, de nem viszonozta. Az európai demokrácia fellegvárában az újságíróknak csók helyett üleprúgás volt a részük.

A találkozónak helyet adó brüsszeli épületet hermetikusan lezárták a sajtó képviselői elől. Az újságíróknak legalább egyike-másika a megbízhatók, azaz kényes kérdést fel nem tevők közül érkezett, de még a közelükbe sem engedték őket. Holott lett volna mit kérdezni. Például Soros nem véletlenül ment Brüsszelbe éppen akkor, amikor gyűlölete fő tárgyát, Magyarországot grillezik az unió intézményeiben.
De e két ember éppen annyira tartotta fontosnak tájékoztatni a nyilvánosságot arról, amit beszéltek, mint az éves Bilderberg-konferenciák résztvevői. Ahol rendőri-csendőri és helikopteres katonai erők is gondoskodnak arról, hogy a demokrácia és az átláthatóság még nyomaiban se legyen jelen ott, ahol a nyugati világrendszer legbefolyásosabb résztvevői tárgyalnak arról, amihez a világnak természetesen semmi köze. És amelynek még az említéséről is – egy-két kivételtől eltekintve – úgy hallgat a fősodratú média, mintha azt a közmondásos csuka parancsára tenné, amely köztudomásúan csak a mesékben létezik.

Hiszen tudjuk, e sajtónak annyi ennél sürgősebb dolga van. Például az – beleértve a vezető amerikai, német, francia vagy osztrák médiumokat –, hogy a magyarországi Kétfarkú Kutya Párt éppen milyen aranyos csínnyel csalja lépre az illiberális magyar autokrácia antiszemita stb. vezérét. Aki aggasztóan és szinte totálisan nyomja el a sajtót. Olyannyira, hogy a magyarok milliói a paplanjuk alól csak félve és fél szemmel kukkantanak tévéjük képernyőjére, hogy ott az RTL Klub híradóját, a Magyarul Balóval című műsort, vagy az ATV és a Hír Tv hírműsorait lássák. És ahol persze, szintén a nyugati sajtó szerint, a munkatársak az öncenzúra súlyos terhe alatt hallatják félelemtől reszkető hangjukat.

Folytatás:

http://magyarhirlap.hu/cikk/86581/Bilderbergbuz_Brusszelben

 

Megosztás: