Perlik az amerikai külügyet a macedóniai Soros-machinációk miatt

Russia Today

A konzervatív Judicial Watch igazságügyi-jogi monitorozó szervezet pert indított, hogy megkapja azokat a dokumentumokat, amelyek bemutatják, miként működött együtt az amerikai kormány George Soros macedóniai nem kormányzati szervezeteivel (NGO-k), amelyeket a szkopjei kormány azzal vádol, hogy kormányváltást akartak előidézni.

A Judicial Watch tegnap nyújtotta be keresetét az információhoz jutás szabadságára vonatkozó törvényre hivatkozva, mind az amerikai külügyminisztérium, mind pedig az USAID (Amerikai Fejlesztést Segítő Ügynökség) ellen azért, hogy megkapja a Nyílt Társadalom és macedóniai szervezetei finanszírozására és politikai tevékenységére vonatkozó dokumentumokat és kommunikációs iratokat.

Tom Fitton, a Judicial Watch elnöke nyilatkozatban közölte, „az Obama-kormány láthatóan az amerikai adófizetők pénzét csapolta meg annak érdekében, hogy a Soros-műveletet finanszírozza.” Hozzátette: „Trump külügyminisztériumának és az USAID-nek össze kell szednie magát és nyilvánosságra kell hoznia az Obama–Soros hordó csapjának részleteit”.

A Judicial Watch azután perelt, hogy a külügyminisztérium és az Obama-kormány nem válaszolt a szervezet korábbi, február 26-i kérésére.

 

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/perlik-az-amerikai-kulugyet-macedoniai-soros-machinaciok-miatt

 

 

Megosztás: