Medvegyev miniszterelnök: Amerika Szíria elleni támadása katonai ütközés szélére vitt Oroszországgal

RUSSIA TODAY

Dmitríj Medvegyev orosz miniszterelnök kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak a szíriai repülőtér elleni támadása a katonai összecsapás szélére sodorta a két országot. Hozzátette: Trump elnököt két és fél hónap alatt maga alá gyűrte az amerikai hatalmi gépezet.

Medvegyev facebook oldalára ezt írta: „Ahelyett, hogy helyt adott volna az oly sokat hangoztatott közös fellépésünkről szóló elképzelésnek a legnagyobb ellenség, az Iszlám Állam ellen, a Trump-kormány bebizonyította, hogy törvényes szíriai kormány elleni harcra összpontosítja minden erejét”.

Hangsúlyozta, hogy az USA a nemzetközi jogot súlyosan megsértve járt el és az ENSZ jóváhagyása nélkül támadott, miközben saját alkotmányát is megsértette, mert előzetesen nem értesítette a támadásról az amerikai kongresszust.

„Senki nem becsüli túl a választásokat megelőző kampányban tett ígéretek értékét, de a tisztességnek is megvannak a maga határai. Ez után már csak az abszolút bizalmatlanság marad. Amit a most már teljes mértékben elpusztított kapcsolataink bánnak. És ez viszont a terroristáknak kedvez”, – írja a miniszterelnök.

 

Megosztás: