Az amerikai háborús gépezet eszkalálja a feszültséget
Amikor már mindenki azt hiszi, hogy az Oroszország elleni irracionális és igen veszélyes háborús hisztériakeltésnek az Egyesült Államokban és szövetséges országaiban elérték a plafonját, mindig történik valami, ami ezt megcáfolja.
Pénteken a CNN-en Seth Moulton képviselő, a kongresszus fegyveres erőkért felelős bizottságának tagja az ilyen emberektől és ilyen hazugságaik esetében megszokott öngerjesztésű szenvedéllyel szónokolt arról, hogy Oroszországgal az atomháború valódi lehetőség, és az Egyesült Államoknak erre fel kell készülnie.
Szó szerint azt kiabálta, hogy hosszú időn át Oroszország és az Egyesült Államok biztonsága a kölcsönösen garantált elpusztításon alapult, de az, amire most Moszkvában készülnek, ennél sokkal rosszabb. Majd olyan zagyva indoklásba fogott, amit igen csak nehéz követni.
Elmondta, Oroszország most „eszkalál azért, hogy deeszkaláljon”, és hogy „hajlandóak atomfegyvereket bevetni azért, hogy egy hagyományos támadást deeszkaláljanak”.
Moulton a Gyurcsány-kormány által likvidált lipótmezői kórház ápoltjai legrosszabb fantáziáján túlmenő példát is mondott erre az „eszkalálódó deeszkalációra”. Mégpedig azt, tette fel kérdés formájában eszement forgatókönyvét, hogy „mi van akkor, ha az oroszok amerikai csapatokat támadnak meg atomfegyverekkel – mint azokat az amerikai csapatokat, amelyek éppen most gyakorlatoznak Lengyelországban?”
Majd hozzátette, belerúgva egyet az ilyen eshetőségre nem gondoló amerikai kormányba: „Mit fogunk csinálni akkor, és milyen gyorsan válhatnak irányíthatatlanná a dolgok? Ezért olyan súlyos a helyzet, és ezért kell ezt a Trump-kormánynak sokkal komolyabban vennie.”
Némileg lecsillapodva és távolságot tartva e szuperhatalom hadseregéért felelős, a világot romba dönteni képes heccgépezet e tagjának kijelentéseitől, vizsgáljuk meg egy kicsit az alaphelyzetet.
Az Oroszországot mindenfajta összeesküvéssel, háborús szándékokkal megvádoló, Putyint pedig a világ leghatalmasabb befolyású gyíkemberének beállítani igyekvő Egyesült Államok minden képességét és lehetőségét nemcsak kihasználva, de azokon szinte túlmenve, nyolc éven át tett meg mindent, hogy az orosz vezetést háborúra provokálja.
Nem Moszkva küldött fegyvereseket az Egyesült Államok kanadai és mexikói határához, és nem orosz atom-tengeralattjárókat állomásoztattak az amerikai parti vizek mentén, hanem mindez megfordítva történt azon egyszerű oknál fogva, hogy Obama eleget tegyen saját hadiipari komplexuma és neokonjai ideológai elvárásainak.
Azzal az eredménnyel, hogy világszerte nőtt a háborús feszültség, országok bombázását folytatták. És azzal a kudarccal, hogy a példás türelmű orosz kormány nem volt hajlandó a provokációnak felülni, azaz az első lépést megtenni egy háború kirobbantására.
Ez a „mélyállami” formáció Trump győzelmével úgy érezte, minden elveszett. Majd olyan támadást indított a saját kormánya ellen, amelyre az amerikai történelem nem ismer példát.
A jelek szerint nem is sikertelenül, de még szerencsére nem teljes sikerrel.
Trumpot sarokba szorították kinevezettjei olyan kapcsolataival, amely a világ diplomáciájában és a normális életmenetben teljességgel mindennaposak. Például azzal, hogy ők nemcsak nyugati, de orosz diplomatákkal is kapcsolatot tartottak, azaz rendszeresen beszélgettek.
Sőt, még olyan „szörnyűségre” is vetemedtek, mint most Michael Flynn nemzetbiztonsági főtanácsadóról kiderítették – akinek lemondását Trump, sajnos gyengeségét mutatva és ezzel felbátorítva ellenségeit elfogadta -, hogy az amerikai gyakorlatnak megfelelően pénzt fogadott el előadás tartásáért, még akkor is, ha ez Moszkvában történt, és ezért most vizsgálat indult ellene.
Az Oroszország elleni hecckampányba természetesen bekapcsolódtak az amerikai agytrösztök is.
A legfrissebb példája ennek a Center for American Progress (CAP) március idusán kiadott negyvenöt oldalas tanulmánya, amely az „Oroszország ötödik hadoszlopa” címet kapta.
Hogy ennek a „tekintélyes” kutatóintézet irányítói között kiknek a nevei szerepelnek?
Nos, olyanok, mint Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter és John Podesta, Clintonné korábbi kampányfőnöke, aki férje elnöki kabinetfőnöke és Barack Hussein Obama tanácsosa volt.
Egyébként ő volt a CAP korábbi elnöke is.
Az csak a jóindulatú politikai vaksággal megvertek előtt nem ténykérdés, hogy Amerikának a papagáj agytrösztök terén is milyen kiterjedt hálózata van, beleértve a nálunk honos Political Capitalt, a gyurcsányi titkosszolgálatok egykori bizniszpartnerét, amelynek a témában küszöbönálló, ki tudja, hányadik ilyen jellegű „tanulmányának” elkészítését a „munkásosztály” napilapja, a Népszava néhány napja nyálcsorgatva adta hírül hajtás fölötti szalagcímében.
Akinek bármi kételye is van arról, hogy miről fog szólni e Somogyi Zoltán által létrehozott entitás beharangozott tanulmánya, vessen egy pillantást a CAP kiadványára és azt „magyarítsa” le. Amiből szintén megtudható lesz, hogy az egész világon, akár nálunk, a jobboldali populisták Putyin kezében és zsebében ülnek, de az csak véletlen, hogy erre bizonyíték egy szál sincs. Kivéve olyanok, mint hogy Marine Le Pen pénzt fogadott el egy orosz banktól. – miután – és ezt persze nem fogják írni – a francia pénzintézetek hitelkérelmét elutasították. (Azt, hogy a magyar nép svájci devizában eladósodott része kinek a zsebében ül az őt egész életére megnyomorító bankok révén, arról a Political Capital nem adott és nem fog felvilágosítást adni.)
Aki a Magyarországnak rendszeresen nekirontó nyugati fősodratú lapok által bőségesen és rendszeresen idézett budapesti Political Capital hálózati beágyazódására kíváncsi, érdemes egy pillantást vetnie partnereire és adományozóira.
Amelyek között olyanok találhatók, mint – angol nevük szerint abc sorrendben – a szuper-transzatlantista Bertelsmann Alapítvány, a Holland Zsidó Humanitárius Alap, az Európai Bizottság, az Európai Zsidó Alap, az Európai Liberális Fórum, a Nemzetközi Holokauszt Emlékalap, a CIA egyik fedőszerveként is ismert amerikai Nemzeti Demokrácia Alapítvány, a Norvég Civil Ösztöndíj Alap és a Nyitott Társadalom Alapok.
Magánadakozóik pedig Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián.
Együttműködő hazai partnereik közül is említsünk néhányat, mint a 24.hu-t, az Eötvös Károly Intézet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Helsinki Bizottság, a TASZ, a TÁRKI vagy a ZRI Závecz Research.
Garantált, hogy e társaság szívből magáénak tekintené mindazt a háborús uszítást is, amellyel Seth Moulton amerikai képviselő lökött bennünket közelebb akár egy forró háború kirobbantásához.
(Lovas István, Magyar Hírlap, 2017. március 20.)