Petíció: “Eladni a BBC-t!”

CHANGE.ORG

A világ legnagyobb petíciós portálja petíciót indított a BBC brit állami közszolgálati adók eladására.

Az eladásból bejövő mintegy 250 milliárd font az államkincstárba folyna be. Ennek révén az ország lakosainak nem kellene kötelezően évente 145 font és 50 penny illetéket fizetniük.

„Nincs szükség egy olyan állami médiaiparra, amely politikailag elfogult és ezért veszélyes. A BBC már nem pártatlan a hírek és események tudósításában”, áll a petícióban.

A BBC „személyiségei” „obszcén” fizetéseket kapnak akkor, amikor „sokan megélhetési problémákkal küszködnek”.

A BBC szisztematikusan leplezte, hogy pedofilek dolgoznak neki.

„Itt az ideje, hogy a kormány a nemzet érdekében cselekedjen és eladja a BBC-t mint magát kimerített vagyont”, zárul a petíció.

 

/Az alábbiakban olvasható Nick Thorpe-pal a Magyar Hírlapnak készített interjúm. A budapesti tudósító készségesen beszélt másfél órán át, majd két nap múlva le akarta tiltatni az interjút. Mivel a törvények ezt neki nem tették lehetővé, az megjelent tavaly májusban./

 

A lebutított globális média

Interjú Nick Thorpe-pal,  a BBC budapesti tudósítójával

 

Az elmúlt bő tíz évben a brit közszolgálat jelentős változáson ment át, és most válságba került. Erről beszélgetünk Nick Thorpe-pal, aki három évtizede tudósít Londonnak és onnan az egész világ számára Budapestről.


Mi az oka annak, hogy nyugati tudósítók, újságírók olyannyira húzódoznak interjút adni a hazai, jobboldalinak nevezett médiának?

Talán azért, mert úgy érezzük, hogy támadnak bennünket a jobboldalról…

Nem gondolja, hogy a magyar jobboldal ugyanígy érez a külföldi lapok egyencikkeit olvasva?

Egyesek igen, mások nem. Nyugaton az újságírás nagyjából liberális szakma. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy minden újságíró liberális, mert sok a konzervatív közöttük, de azt hiszem, hogy mi nyitottak vagyunk és mindenfajta nézetet tolerálunk.

Örülök, hogy így a kérdéseim iránt is nyitott lesz!

Mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Tudja, Magyarországon a jobboldaliak, legyenek azok újságírók, politikusok vagy közemberek, akkor is úgy érzik, kisebbségben vannak, amikor a kormány a jobboldalé és többségben vannak. És úgy érzik, nem értik őket.

Akkor rögtön térjünk át munkahelyére. Ön elé teszem a vezető francia lap, a Le Monde egy mai cikkét, mely arról szól, hogy tegnap mintegy 220 ezer ember tüntetett Franciaországban a munkajogi reform ellen,  súlyos összecsapások voltak a rendőrséggel. És Ön elé teszem a BBC.com mai hírportáljának belépő oldalát. Sorrendben a vezető hírek: Trump készen áll Észak-Koreával tárgyalni, Franciaország problémája a mindennapos szexizmussal, Csodálatos vidékek torkig vannak a turizmussal, Elüldözte  a krokodilt, amint a barátja meghalt, stb. A 10 nyomtatott oldalon híre-hamva sincs a francia eseményeknek. Május elsején hasonlót tapasztaltam. !!!Péter, ha gondolod, ez kimaradhat, hogy ne legyen olyan hosszú a kérdés:  A Russia Today – és természetesen a francia tévék – vezető hírként, a helyszínről tudósítottak a hatalmas és erőszakba torkolt tüntetésekről. A BBC World Service aznap este a hetedik hírben tért egy római protokolláris május elsejei eseményre, majd Párizs kapott 10-15 másodpercet. Mi ez? Kínos dolgokat jobb nem mutatni?

A hírek egymással versenyeznek. Vagyis, hogy milyen esemény kerüljön a képernyőre. Korábban egy lengyel vagy orosz külügyminiszter látogatása például fontos volt. De ma már az ilyen események háttérbe szorulnak. A fogyasztással kapcsolatos  témák, a munkahelyeken tapasztalható napi ügyek több helyet kapnak. Lényegesebbek, mert olyan témák, amelyek az emberekhez közelebb állnak. Ha például a franciáknál problémát jelent a munkahelyi szexizmus, akkor bizony ez jobban érdekli a nézőket.

De a vezető hír mégiscsak Trump és Észak-Korea volt…

Igen, mert ez a BBC.com, ahol nagyon sok televízió és rádiócsatorna versenyez a híreivel.

Nézzük akkor ezt a tegnapelőtti hírt a SputnikNews francia portáljáról, ahol egy Oslo melletti menekülttáborban tolmácsként dolgozó hölgy ismerteti, milyen iszonyatosan bánnak ott az afgán menekültekkel. Ezt elmondta korábban a BBC két tudósítójának, majd miután nem mutattak érdeklődést a téma iránt, levélben írta meg tapasztalatait a SputnikNews dari nyelvű szerkesztőségének, hozzátéve, tudja, ők legalább nem fogják eltorzítani szörnyű élményeit. Ehhez mit szól?

A Sputniknak megvan a maga irányultsága. Például a migránsellenesség.

Az Amerika Hangjának és oly sok más adónak is megvan a maga irányultsága.

Sokan vannak, akik a médiától várnak gyógyírt sebeikre. Én is kapok igen sok levelet olyanoktól, akik úgy érzik, hogy a politika vagy az igazságszolgáltatás áldozatai. De külföldi tudósítóként nem feladatom, hogy egyfajta ombudsmanként tevékenykedjek. Ilyenkor persze az is előfordulhat, hogy a tudósító éppen külföldön volt, vagy a hölgy az emailt rossz címre küldte. De tény, hogy a tudósítónak reagálnia kell a nyilvánosságtól jövő jelzésekre. És ezek egyre gyakrabban például mobiltelefonon érkeznek. Úgy érzem, hogy a média az egész világon  Nagy-Britanniában, Magyarországon  és mindenütt máshol le lett butítva. Amit jórészt nyilván egyfajta információs és hirdetés diaré okoz a modern világban. Egyre nehezebb megtalálni a kényes egyensúlyt, a tárgyilagos és mindenek fölött elmélyült megvitatását a dolgoknak, ami az embereket gondolkodásra és tovább gondolkodásra sarkalja, illetve kiváltja az érdeklődést. Mindazonáltal úgy érzem, a BBC még mindig a legjobb a világon. Vagy az egyik legjobb.

Szegény No. 1! Itt van a New York Times május 9-i cikke, amely arról ír, hogy a BBC sorsdöntő fordulat előtt áll, mivel egyre nagyobb nyomás nehezedik rá és megtörténhet, hogy jövőre Önnek… Hány éve is tudósít Budapestről?

– Harminc. Egyébként a cikk írója, Steven Erlanger még barátom is. Egyszer együtt interjúvoltuk Richard Holebrookot.

Szóval a munkahelye megszűnhet, ha a BBC alapító iratát, amely 2017-ben veszíti érvényét, nem újítják meg időben.

Szomorú dolog lenne, ha így történne. De nem hinném, hogy erre sor kerül. A cikk helyesen írja, hogy a BBC komoly kihívások előtt áll, mint a média a világon mindenhol. Állandóan vita tárgya, hogy a BBC-t előfizetésekből is fenntartják. A cikk idézi is John Whittingale brit kulturális minisztert, aki cambridge-i diákoknak azt mondta, „hülyét kap” attól, ahogyan a BBC a pártatlanságát megkérdőjelező panaszokat intézi, és ahogyan a Brexit-pártiakat kezeli. Tudja, mi,  BBC-újságírók is olykor „hülyét kapunk” attól, amilyen komolyan e panaszokat kezelik. 2006-ban, amikor Jeruzsálemben dolgoztam, antiszemitizmussal vádoltak, és mintegy kilenc hónapos email-küldözgetésbe tellett az, amit szerintem a BBC túlzottan komolyan vett.

Nekem az a benyomásom, hogy 10 évvel ezelőtt egy teljesen más BBC létezett, mint most. Egyetlen példa. Akkor Önök tisztességesen beszámoltak a Teheránban akkor megnyílt holokauszt karikatúraversenyről. Most viszont, amikor a második megnyílt május 14-én, nagy hallgatás volt róla.

Azt  hiszem, Ön félreérti azt, ahogyan a BBC működik. Állandó versenyről van szó. Arról, hogy mi kerüljön be a hírfolyamba, mi a fontos…

Ez nem volt fontos? Amire Netanjahu izraeli miniszterelnök másnap úgy reagált, hogy íme, Irán új holokausztra készül és a kiállítást az UNESCO  is elítélte? Egy új holokauszt réme most hirtelen nem fontos a BBC-nek?

Én ezt nem így látom…

Jó, akkor ehhez mit szól: a Guardian idén január 27-én azt jelentette, a BBC bevallotta, hogy távozó televíziós igazgatója, Danny Cohen aláírt egy olyan levelet, amely ellenezte Izrael kulturális bojkottját. Ami politikai tett.

A BBC-t állandóan támadják egyrészt izraeli kormánytisztviselők, másrészt különféle emberek az arab világból. Egyszer a BBC jeruzsálemi irodájában voltam, amikor telefont kaptam egy jelző miatt, amelyet Alan Johnston kollégám használt gázai tudósításában. Erre azt feleltem, hogy sajnálom, úgy gondolom, nem kellene engem ezzel  zavarni reggel háromkor.  Azt hiszem egyébként, hogy Johnston kollégám gázai tudósításai, akár csak az én jeruzsálemi tudósításaim, igencsak tisztességesek és kiegyensúlyozottak voltak. De a Guardian-cikk is mutatja, hogy manapság a média emberei és maguk a médiumok állandóan a tűzvonalban vannak. Tudja, engem nagyon untat, amikor maga a média válik a sztorivá. Mi sztorikat hozunk létre, de a sztorik nem mi vagyunk. Sok média a másik médiát a sztori részének tekinti.

Mit szóljunk akkor mi, akik esetében a magyar média napi sztori a külföldi médiának?

Amikor a média annyira polarizálva van, mint itt, és az egyik része a kormány szócsöve, akkor ez történik.

Tegnap, május 17-én a Fox News tévé portálján megjelent egy cikk Alan Dershowitztól, a Harvard Egyetem híres jogtudorától és világszerte ismert ügyvédjétől, aki azt írta, épp egy rövid kirándulást tett Lengyelországban, mely a régi, és Magyarországon, mely az új antiszemita pokol.  Ön három évtizede ismeri Magyarországot. Új pokol vagyunk?

Magyarországot éppen úgy szeretem most, mint korábban. Nem hinném, hogy az antiszemitizmus itt különösen erős lenne. Nem, persze, Magyarország nem pokol. De ez mindig is így volt: azok írnak, akik előre gyártott panelekkel látogatnak ide néhány napra.

Amikor John McCain, ez a sokaknak tekintélyes amerikai szenátor kijelenti a magyar miniszterelnökről, hogy neofasiszta diktátor, vagy Bill Clinton hangoztatja, hogy beléptünk a diktatúra kapuján, nem túloznak egy kicsinység?

Talán túloz egy kicsit (nevet).  Tudom, Önt mindig is nagyon érdekelte a nagy világjáró média-óceánjárók  gépháza.  Hogy mi történik ott. De újságíróként én tengerésznek tekintem magam. Engem nem a gépház, hanem a vitorla érdekel: hogy miként feszül, miként halad a hajó.

Hogyne, mindnyájunknak megvannak az érdeklődési területei. És erről jut eszembe: amikor a napokban Erzsébet királynő 90.  születésnapját ünnepelték, a brit Republic nevű politikai szervezet jól nekirohant a BBC-nek, amiért az csak ajnározta a királynőt, de egy szót nem ejtett Charles herceg titkos leveleiről a kormány minisztereinek, a királyi ház korrupciójáról, vagy arról, hogy egy „királynői jóváhagyásnak” („Queen’s consent”) nevezett folyamaton keresztül Erzsébet királynő vagy Károly herceg meg tud vétózni törvényjavaslatokat, mielőtt azok a törvényhozás elé kerülnek. Nincs valami baj a gépházban?

A  Republic monarchiaellenes szervezet és célja, hogy nevetségessé tegye vagy aláássa a királyság intézményét. Ők bármilyen más esetben is támadták volna a BBC-t, mert ez a szervezetük természete. Mindig is nagy csodálattal adóztam a királyi családnak, a királynőnek és Károly hercegnek, aki azt hiszem, a következő király lesz. A fékek és ellensúlyok mindig nagyon fontosak egy demokratikus rendszerben és e téren mindig sokra tartottam a királyi családot, mint ahogyan a magyar államelnököt is. Amikor vétót emelnek, azért teszik, hogy a tisztelt ház tagjai gondoljanak át ismét egy törvénytervezetet. Egészen biztos vagyok benne, hogyha valaki megnézi a BBC archívumát, akkor talál anyagot erről a „királynői egyetértésről”.  Egyszer meg is interjúvoltam a királynőt – álmomban. Azután felébredtem. Mint ahogyan azon álmomból is, hogy egyszer meginterjúvolom Orbán miniszterelnök urat.

Mekkora esélyem lenne egy magyar médium londoni tudósítójaként a királynő vagy a brit miniszterelnök meginterjúvolására?

Fogalmam sincs, mert soha nem dolgoztam tudósítóként Nagy-Britanniában. De azt hiszem, hogy a helyzet egy picit más.

Nyilván: a BBC más kategória, mint egy magyar médium.

Igen. De Viktort jól ismerem. Az évek során nem egyszer igen jókat beszélgettünk…

Nem lenne jó ötlet a miniszterelnöktől, ha mondjuk havonta egyszer tartana egy sajtóreggelit a külföldi tudósítóknak? És közülük az, aki két alkalommal szándékosan hazudott például az ott elhangzottakról, vagy csúnyán eltorzítja a magyar politikai valóságot, például diktatúráról, fasizmusról, stb. firkál, akkor azt már nem hívná meg, így ösztönözve a tudósítókat az igazmondásra?

Ezt javasolta is, mégpedig 2010-ben, a választási győzelem után. Vagy hatan voltunk a szobában, amikor odafordult Szijjártó Péterhez azzal, hogy „kérlek, Péter, rendezd meg”. Úgyhogy megígérte. Orbán Viktor elbűvölő ember, és igen meggyőző, amikor négyszemközt beszél vele valaki. Azt hiszem, hogy az ilyen alkalmak nagyon jót tennének annak, hogyan tudósítson a média Magyarországról. De nem találkoztam még olyan újságíróval, aki szándékosan hazudott volna, amikor Magyarországról írt. Egyébként a miniszterelnöknek a német Bild Zeitung a kedvence: nekik sokszor adott már interjút.

Talán azért, mert 3,2 millió példányban jelenik meg? Egyébként szinte nincs nap, hogy ne jelenne meg cikk, amelyben Orbán Viktorról és egy füst alatt Hitlerről, Mussoliniról, Putyinról vagy Erdogánról ne írnának, valamint szélsőjobboldali nacionalizmusról, populizmusról és egyéb, szinte kötelezőnek tűnő kűrökről.

Azt hiszem, hogy a miniszterelnök saját magát radikalizálja.  Mint amikor például együtt említi a terrorizmust és a migránsokat.

És ha a párizsi Bataclannál vagy a brüsszeli reptéren elkövetett merényletekre gondol? Azokat fehér ókeresztények követték el?

Általában több generációs algériaiak voltak. Akik radikalizálódtak, és integrálásuk nem sikerült és ők ennek voltak az áldozatai. 2004-2005-ben Párizsban voltam, amikor a lázadásokról tudósítottam. Olyanok is ott voltak a lázadók között, akik 3-4 km-re éltek a Charles de Gaulle repülőtértől, de nem volt buszjárat a reptérre. 20 kilométert kellett buszozniuk a légikikötőbe, ha ott kaptak munkát. Ezt igen szimbolikusnak éreztem. És olyan szülőktől származtak, akik magukban azt a tragédiát, amelyet a francia gyarmatosítók gyilkos politikája okozott.

Azért a felmenők Franciaországba vándoroltak… Tegyük fel, hogy hihetetlen módon holnap sikeresen emigrálhatnék Katarba, ahol az unokám azért, mert nem tudott beilleszkedni, merő frusztráltságában felrobbantaná a sejkség egyik épületét Dohában. Elképzelhető és megbocsájtható lenne?

Nem hinném, hogy ez egy fair párhuzam. Európában a legtöbben úgy gondolkodnak, hogyha jön egy bevándorló, aki hajlandó megtanulni a nyelvet, talál munkát, készen áll arra, hogy keményen dolgozzék, ha hajlandó arra, hogy a befogadó ország kultúráját tisztelje, akkor esélyt kell kapnia. Ha nem így van, nem tiszteli a helyi kultúrát, nem tanulja meg a nyelvet és saját magának köszönhetően munkát sem talál, azt egyetlen társadalom sem fogadja el. Nemrégiben készítettek egy felmérést, amelynek eredménye szerint egy brit jobban bízik egy jól integrálódott migránsban, mint saját vezető politikusaikaban…

Ezt elhiszem…

Igen, azt hiszem, ez egy egészséges tiszteletlenség jele a politikusok irányában.

A kávéházban, ahol beszélgetünk, a mellettünk lévő asztalra kitették a napilapokat és hetilapokat. A legtöbbje ellenzéki. A HVG-nek itt van egy pár héttel korábbi száma is, amelynek címlapján az MNB elnöke rabruhában látható. Ez Önnek egy olyan diktatúrát mutat, ahol az ellenzéki médiahangok el vannak nyomva?

Az egyik szomorúságom a Kossuth rádió. Emlékszem a Szavak ereje című műsorra. 2007-2008 táján a rádió tanácsadója voltam.  A műsor meglehetősen egyhangú volt. Most viszont sokkal inkább olyan, mint ahogyan Csurka István képzelne el egy nemzeti rádiót. Állandóan a kormány kegyeit keresi. Beleszőnek ellenzéki hangokat is, de csak azért, hogy a tárgyilagosság látszatát keltsék. Ez szomorú, hiszen a szemem előtt játszódott le, ahogyan egy közszolgálati adót elpusztítottak. Többek szerint a közszolgálati tévé ugyanígy járt. Tudom, hogy Magyarországon az éppen aktuális kormány befolyásolja a közszolgálati adókat, de ami most folyik, az sokkal messzebb megy. Egyszerűen a kormány propaganda adói lettek. Amúgy pedig, ha az MNB elnöke megpróbál közpénzt elszívni, és egy ellenzéki magazinban nevetségessé teszik, nem lep meg.

Csakhogy ez nem igazán egy diktatórikus médiatájkép jellemzője. De nálunk az ellenzéki médiumok a tévék terén ugyanúgy túlsúlyban vannak: nézze meg, hányan nézik az RTL Klubot és hányan a köztévét. Mindenki tehát olyan hírekre hangolhat, amilyenekre akar.

De néhány évvel ezelőtt nem ez volt a helyzet. Ez a szomorú. Ugyanis a híreknek tárgyilagosaknak kell lenniük. Ahogyan az Inforádió jelmondata szól: „A tárgyilagosság szerethető”.

Én meg pontosan ezért nézem a Russia Todayt vagy az iráni PressTV-t. És a jelek szerint a híradásokban is van egy munkamegosztás. Párizsi tüntetés? Russia Today! Palesztin gyerek lelövése ma? Press TV!

A Russia Today nem része a putyini kormánypropagandának?

És az Amerika Hangja, meg a többi?

Mégis azt hiszem, hogy a BBC ebből a szempontból a legjobb.

Én meg nem hiszem, hogy akár az, akár a Fox News, vagy a CNN mutatta volna, ahogyan amerikai rendőrök a rendőrségen egy széken gubbasztó fekete nőt először hasba rúgnak, majd elagyabugyálnak. Nincs jogom látni az események „másik oldalát”?

Nem szabadna „másik oldalnak” lennie. Nem hinném, hogy a BBC vagy az amerikai csatornák cenzúráznának olyan történéseket, amelyeket mondott. Nem mindenkinek van annyi ideje, mint Önnek, hogy csatornák között kapcsolgasson.  A legtöbb ember csak ül a konyhájában, bekapcsolja a Kossuth rádiót, hogy 7 óra és 7 óra 6 perc között gyorsan meghallgassa azt, amit tud, mielőtt enni ad a csirkéknek. Nem hinném, hogy ők tárgyilagos hírkínálathoz jutnának.

Miként magyarázná el az itteni liberálisoknak, akik úgy beszélnek az állam és az egyház szétválasztásáról, mintha az lenne a demokrácia egyik sarkköve, miközben Önöknél anglikán államegyház van, amelynek feje a királynő?

Magam is az anglikán közösség tagja vagy, és nagyon örülök, hogy nem kapok politikai üzeneteket a kormánytól az egyházra vonatkozóan. De az egyháztól kapok a menekültek iránt való együttérzésről Ezzel szemben a magyar egyházaknak a menekültekkel kapcsolatos viselkedéséről kiállított bizonyítvány elég gyatra.

Míg a BBC saját maga értékelése szerint „túlzottan sok keresztény tartalmat sugároz”, Lord Carey, volt canterburyi érsek a Daily Mailnek azt mondta, „az embernek van egy olyan érzése, hogy a keresztényeket az uralkodó osztály cserbenhagyta” és hozzátette: „a kereszténység a nyugati országokban az életéért küzd”. Mit szól ehhez?

Érdekes megjegyzés. Olyan, amely komoly érdeklődést és vitát váltana ki… A probléma az, hogy Nagy-Britannia igen evilági társadalom lett. Szekulárisabb mint korábban. Sok hívő azt hiszi, hogy vallási érzületeit kineveti a társadalom zöme és annak fősodratú médiája. Keresztényként gyakran csalódott vagyok, amiért oly kevés barátom őrizte meg vallási hitét. Míg legtöbb barátomnak Magyarországon megmaradt a vallási hite. És a mai világban van egy óriási választóvonal a hívők és nem hívők között. A vita szövegösszefüggésében a tavaly érkezett több mint egy millió vallásos muzulmánt üdvözölniük kellene a hitüket megőrzött európaiaknak, hiszen ők ugyanabban az Istenben hisznek. Ezért Európában ma több vallásos ember van, mint 2014-ben volt. Reméljük, hogy  kontinensünk vallásosabb lesz ezáltal. És amikor hazamegyek az Egyesült Királyságba, mind több keresztény-muzulmán párbeszédet látok, ami üdvözlendő.

Utolsó kérdésem elé egy magyarázat: amikor ordenáré szavakat írok le az újságban, ami nagyon ritkán van, azok mindig idézetek a másik oldalról. De ilyenkor ragaszkodom a kipontozás nélküli, azaz meghamisítás nélküli idézethez. A nálunk igazán fősodratú Népszabadság portáljáról idézek egy nemrégiben ezzel a címmel megjelent cikket: „A Fidesz-tagok nem tudnak kibújni a Viktor seggéből”. Félre téve azt, hogy Üzbegisztánban egy ilyen mondatért talán üstben megfőzés járna, holott a mi médiaviszonyainkat gyakran hasonlítják az ottaniakhoz, Ön el tudja képzelni, hogy egy fősodratú brit sajtóban megjelenjen ugyanez például a királynő vagy David Cameron miniszterelnök vonatkozásában?

Ez nagyon vulgáris. Borzalmas. Nem tudom, mit lehet erre mondani. Nem, remélhetőleg ilyen nem jelenhet meg a brit sajtóban.  

Lovas István

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megosztás: