A Pentagon elismerte: szegényített uránt vetettek be Szíriában

STARS AND STRIPES

A Pentagon megerősítette, számol be az amerikai haderő lapja, hogy az amerikai hadsereg annak ellenére, hogy fogadkozott, nem fog bevetni szegényített uránt Irakban és Szíriában, több ezer ilyen muníciót lőtt ki 2015 második felében Szíriának az Iszlám Állam által megszállt részében.

Ez volt az első ilyen légi bevetés, amikor a 2003-as iraki invázió óta az amerikai hadsereg több száz ezer alkalommal vetett be szegényített uránt, hatalmas károkat okozva a civil lakosságnak, amelyben a mérgező anyag rákot és születési elégtelenségeket okozott.

A szegényített urán a 235-ös urán dúsítási folyamatából visszamaradt anyag. Hadi alkalmazása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy páncélzatokon hatoljon át.

Megosztás: