A Magyar Nemzet január 25-i számában „Ungvári Tamással is bőkezű a Miniszterelnökség” címmel arról tudósít, hogy „Huszonhétmillió forintot kapott a Miniszterelnökségtől a Scolar Kiadó Ungvári Tamás két, korábban már megjelent műve átdolgozott kiadására.”
A két könyv regénytörténettel és regényelmélettel foglalkozik, olvasható a cikkben, amely hozzáteszi: „A kormányzati kulturális politikát nemegyszer nyíltan kritizáló író-irodalomtörténész hagyományosan minden politikai kurzus alatt jól boldogul.”
Azt is hozzátéve, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál alkotói támogatásként egy könyvre 300 ezer-egymillió forint közötti, könyvkiadásra általában egymillió forint alatt összegeket lehet nyerni.
A cikk zárómondata szerint „a HVG Kiadói Zrt. 10 milliót nyert a Műértő folyóirat megjelentetésére”.
A lélegzetállító hír hivatalos cáfolatát türelmetlenül vártam, de az sem a hírfolyamban, sem a tegnapi lapokban nem jelent meg.
A feltételezésem szerint minden őszintén, az értékrendje szerint jobboldalra elkötelezett szavazót és szimpatizánst felháborodással eltöltő hír megértése érdekében kötelességemnek érzem, hogy kérdésemet nyilvánosan tegyem fel, ugyanis tapasztalatom szerint a jobboldali elvárásokkal kapcsolatban feltett kérdésekre a válasz nem egyszer a hallgatás, a mellébeszélés, sőt menekülés.
De miért?
Hiszen, ha a kormány a döntését így látja jónak, arra büszkének kellene lennie és indokolni tudnia.
Így tehát csak találgatásra hagyatkozom.
A felháborodás melletti első reagálásom az, hogy ezzel a döntéssel, noha annak nem volt szándéka, hatalmas pofont kapott Ungvári, hiszen egyértelműen kiderült, ő annyira nem kell a piacnak, hogy mintegy az ötvenszeresével kell könyveit támogatni, mint amnnyivel a szabadpiaci keresletnek nem eléggé kellő műveket átlagosan támogatja a kormány, illetve a Nemzeti Kulturális Alap.
Továbbá: az általam korlátlanul elvetett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök iránt életemben először nosztalgiám támadt, mert neki nem volt egy olyan betegsége, ami kívülről Stockholm-szindrómának tűnik, és soha nem támogatta ellenségeit.
Ami az összeget illeti: a döntést hozó kormány egyik volt miniszterével folytatott beszélgetésem során kérdésemre azt mondta, a magyar jobboldal érvkészletét támogató, neves nyugati könyveket megjelentető magyar kiadó mintegy 45 millió forinttal megindítható lenne.
Vagyis az Ungvári támogatás 27 milliójához a HVG 10 milliós támogatását hozzáadva már igazán nem állunk messze e vállalkozás elindításától. Csakhogy ennek a fordítottját látjuk.
Az elmúlt napokban két megfogalmazás pedig további zavarokat okozott nekem az Ungvári-könyvek támogatása indokainak megtalálásában.
Orbán Viktor miniszterelnök január 26-án Brüsszelben ezt mondta: „Van egy olyan mondás, miszerint ami létezik, az lehetséges”, hozzátéve, hogy „politikai vezetésében ez az első számú elv”.
Már majdnem megértettem az Ungvári-támogatást, amikor másnap Szijjártó Péter külügyminiszter egy másik doktrínát fogalmazott meg, mely szerint „A szolgalelkűséget sehol sem jutalmazzák, az hosszú távon az adott ország kárára válik”.
Arra kérem a levél címzettjét, hogy tájékoztasson, melyik elv szerint várható az ezután következő támogatásosztogatás.