Mérföldkő a globális televíziózásban: az új évben belépett Kína is
Aki szerint nem lenne hír, ha újév napján kezdte volna meg globális terjesztésű sugárzását a CNN vagy a BBC, annak e cikk semmi újdonsággal nem fog szolgálni.
A globális televíziózás történetének mérföldköve, hogy a kínai CCTV (China Central Television) eddig sem túlzottan szerény televízió-hálózatát január elsején hatalmas mértékben megnövelve, CGTN néven (China Global TV Network) indította útjára az egész világnak szóló, eddigieknél messze színesebb és gazdagabb adását. Az újjászületett távközlési óriás rengeteg kínai és külföldi munkatárssal bővült, és folyamatosan vesz fel tudósítókat Kínában és világszerte a még betöltendő tudósítói posztjaira.
Indulásakor Hszi Csin-ping kínai elnök az új tévében gratulált a szervezetnek, kérve, hogy jól mondja el a világnak „a kínai sztorikat”.
A CGTN hat csatornáján sugároz műsort öt nyelven: angolul, spanyolul, franciául, arabul és oroszul.
Már indulása napján egyebek között Ban Ki Munnal, a New Yorkot Szöul felé elhagyó volt ENSZ-főtitkárral készített interjút.
Az új, globális tévé küldetése az lesz, hogy jól és érthetően mondja el a világnak, mi történik Kínában, és terjessze Kína hangját. Hogy az ne csak a CNN-en, a BBC-n, az Amerika Hangján vagy más kormány- és egyéb szócsövön át ismerje meg a világ legnépesebb, sokdimenziós és színes országát. Amelynek, mondta Kína első számú vezetője az új tévében, elsőrendű törekvése az egész világra kiterjedő béke, a globális fejlődés segítése és a nemzetközi rend békés fenntartása.
Kína erős megjelenése a globális televíziózásban nagyon kínosan érinti az Egyesült Államokat és az Európai Uniót. Ezek a hatalmi központok ma éppen úgy viselkednek azon médiumokkal szemben, amelyek gazdagítani kívánják az emberiség ismereteit az eseményekről és alternatív véleményforrásként szolgálnak számára, mint annak idején a kommunisták, akik tűzzel-vassal szerették volna irtani a hírmonopóliumukat áttörni akaró nyugati adókat, elsősorban a müncheni központú Szabad Európa/Szabadság Rádiót. Amelynek torz utódja, szintén amerikai állami irányítással, a neokon dogmákat és indulatokat Prágából böfögi a nagyvilágba. Miközben elsőrendű témája az Oroszország elleni lélektani háború fokozása.
A transzatlanti hatalmi központokban az elmúlt időkben – és különösen az elmúlt hónapokban – példátlan mértékben fokozták a nyugati médiahegemónia megtörésére irányuló külföldi adások elleni harcot. Olyan ellenségességgel, hogy azokat mind Washingtonban, mind Brüsszelben a törvényhozás az Iszlám Állam propagandájával hozta egy nevezőre, és bocsátott tekintélyes összegeket elsősorban az orosz Russia Today televízió, a Sputnik News hírügynökség és a kínai hírforrások „propagandája” ellen.
Az információháború igen gyorsan ért el soha nem látott magaslatokat.
Barack Hussein Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár e háborúnak az előharcosai. Ők irányítják a küzdelmet az „álhírek” ellen. E harcban az egyik kulcsszavuk a „gyűlölet” szó, amely totálisan szubjektíven értelmezhető, és az ellen fordítható, akit „gyűlöletbeszéddel” vádolnak. Például azokkal szemben, akik akár a közösségi médiában, akár alternatív médiumokban figyelmeztetik Európa vagy Amerika népét a migrációval járó halálos veszélyekre. A fősodratú álhírek és háborús uszítások persze rendben levő dolgok.
Most már ott tartunk, hogy szenteste óta az Egyesült Államokban a törvény hatályával lehet bezáratni az ottani kormánynak nem tetsző adókat. Nálunk pedig tudjuk, hogy Európa hány országában sújtották eddig is hatalmas pénzbírsággal azokat, akik a tényeket a hatalomnak nem megfelelő módon közölték.
Hogy kik valóban az álhírek leghatékonyabb terjesztői, azt száz és száz milliók tapasztalták meg már 2003-ban, amikor az Egyesült Államok kormánya Irak megszállására és elpusztítására készülődött. Az amerikai fősodratú média egyetlen hanggal nem kérdőjelezte meg azt az irdatlan hazugságot, amit az amerikai kormány saját hírszerzése főzött ki és állította be ténynek, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak és Szaddám Huszein iraki diktátor kapcsolatban áll a terroristákkal, közülük azokkal is, akik a 9/11-ért felelősek.
Ma pedig egymás után adnak hangszórót kormányzati álhíreknek. Mint azt a képtelen hazugságot, hogy a Kreml akart zavart kelteni egy amerikai elektromos hálózatban. Vagy két nappal korábban azt, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök bezáratta a moszkvai amerikai iskolát viszontválaszul arra, hogy Obama amerikai elnök harmincöt orosz diplomatát utasított ki, amiért a Kreml szerezte meg a Clinton-banda viselkedését napvilágra hozó e-mailjeit. Azt pedig már e fősodratú amerikai média nagy része elfelejtette közölni, hogy az orosz külügyminisztérium az iskolabezárásra vonatkozó álhírt azonnal cáfolta.
Amiről viszont értesült a Russia Today különböző nyelvű adásainak hétszázmillió nézője és azok, akik a Sputnik News hírügynökség több mint harminc nyelven tájékoztató információit figyelemmel követik. Így talán természetes, hogy a globális tájékoztatás e mérföldkő eseményéről, vagyis a CGTN január elsejei megindulásáról szintén nem tudtak azok, akik csupán a nyugati hírforrásokból tájékozódnak. Mint közszolgálati adóink.
A magyar kormány tizennégy évvel ezelőtt indította meg sikeres keleti nyitás politikáját. Amikor Orbán Viktor 2012. május elsején tárgyalt a hozzánk látogató Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettessel, kiemelte, hogy Magyarország és Kína stratégiai szövetségesnek tekinti egymást, és hogy a két ország politikai barát, politikai szövetséges.
E barátság és szövetségesi viszony e békére törekvő országgal – amely néhány év múlva a világ első gazdasági nagyhatalma lesz – csak tovább gazdagodhat, ha a magyar nyilvánosság nemcsak az amerikai hadiipari komplexum és lobbi érdekében Oroszország és Kína elleni háborús uszítást gyakorló nyugati médiából értesülhet a világ és e két ország dolgairól, hanem a közmédiában is megvalósul a keleti nyitás az alternatívát nyújtó globális, keleti tévéadók és hírügynökségek előtt.
http://magyarhirlap.hu/cikk/75902/Keleti_medianyitast