„Hihetetlen sakkhúzás’: Putyin megmattolta Obamát a jelképes szankciók manővere után” (Kanada közszolgálati tévéje)

CBC

(Háttér információ a CBC-ről, a kanadai közszolgálati tévéhálózatról: a hatalmas országban számos területen csak ez az egy fogható. Közbevetés hazai balliberális patkányoknak: Kanadában tehát média diktatúra van.)

’Hihetetlen sakkhúzás’: Putyin megmattolta Obamát a jelképes szankciók manővere után címmel így kezdi tájékoztatását a CBC: „Több mint egy évtizede ez volt a legbriliánsabb geopolitikai sakkhúzások egyike, és tétlenségre támaszkodott -, mondta az Eurasia rangidős elemzője, Lauren Goodrich. A magán hírszerző cég, a Stratfor orosz szakértője arra utalt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök miként reagált – illetve nem reagált – a Barack Obama amerikai elnök által országa ellen hozott új szankciókra. Ahelyett, hogy visszavágott volna Obama csütörtöki utasítására, melynek értelmében 35 orosz diplomatát utasított ki és két orosz épületegyüttest záratott be, Putyin közölte, nem tesz ellenlépéseket.”

Megosztás: