„Az Ukrajna ellen agressziót elkövető Oroszország”; „A pici, de erős Izrael”

magyar idők

A MAGYAR IDŐK

Új rovatot indítottam „Stockholm-szindróma” néven.

Tegnap a hazai jobboldali sajtót így óvtam attól  (http://lovasistvan.hu/2016/08/25/idegosszeomlasos-megadas-az-mti-nel-megijedtek-a-haraszti-kapcsolat-kiderulte-miatt/), hogy ne közölje az MTI OS által tegnap a Szabad Európa Rádió magyar osztálya volt munkatársai lehozott tiltakozását az ellen, hogy az MSZP „Szabad Európa Napot akar” rendezni október 2-án, a brüsszeli kényszerkvóta elleni népszavazás napján :

Óvás a magyar jobboldali sajtónak: saját érdekükben ezúttal ne terjesszék az MTI OS-nak e szöveg végén csatolt közleményét (OS – A Szabad Európa Rádió magyar osztálya volt tagjainak közleménye), mert maguknak okoznak kárt.

Mégpedig azért, mert leleplezik magukat. Ha nekik maga a téma (a tiltakozás) nem volt érdekes, ahogyan az a Magyar Hírlapban július 19-én megjelent, miután az MTI OS a közzétételt megtagadta, akkor most se legyen érdekes, amikor azt több mint egy hónappal később az MTI OS azért közölte attól való rettegésében, hogy lebukik az MTI OS és Haraszti Miklós között jogszerűtlenül fennálló kapcsolat nyilvánosságra kerülése miatt.

A Magyar Idők a tiltakozást lehozta, amit tehát érdektelennek ítélt akkor, amikor több mint egy hónapja az a Magyar Hírlapban megjelent.

Azoknak, akik nem kívánnak a fenti linkre kattintani:

„Július 18-án az MTI OS az ott csatolt emailjében tagadta meg, hogy a SZER magyar osztályának munkatársai az ellen való tiltakozását kiadja, amiért az MSZP október 2-án, a brüsszeli migránskvótáról szóló népszavazás napján „Szabad Európa Napot” rendezzen. Az MSZP!

Az MTI OS aznap azzal utasította el a tiltakozás kiadását, hogy a SZER magyar osztálya volt munkatársai nem kötöttek szerződést az MTI OS-sel. Az ilyen szerződést, tájékoztattak, jóváhagyásuk után a bíróságra kell küldeni és ezt követően nekik kézbesíteni.

A tiltakozást a Magyar Hírlap másnap közölte. Mondani sem kell, az SZDSZ-es vírustól halálosan átjárt MTI csecsén függő jobboldali sajtó azt nem közölte, pedig az jól jött volna az Orbán-kormánynak. A hazai jobboldali sajtó 26 év után semmit nem tanult a nála toronymagasan hatékonyabb  balliberális sajtótól.

Tegnap az MTI OS-nél emailben kifogásoltam, hogy Haraszti Miklós magánember Bayer-ügyi tiltakozását közölték és követeltem, mutassák be a vele kötött szerződést.

Ezt ma az MTI OS megtagadta arra hivatkozva, hogy az ilyen szerződések titkosak.

Ezután írt az MTI OS-nek felháborodott levelet Rajki László volt kollégám, egyebek között a Bajor Újságíró Szövetség elnökségi tagja és idegennyelvű tagozatának elnöke. Ezt követően az MTI OS idegileg összeomlott és több mint egy hónapos késéssel lehozta a szöveget, Haraszti Miklós és a közte fennálló kapcsolat nyilvánosságra kerülésétől félve.”

A Magyar Időkben egyébként szintén ma vezércikkében ez a szöveg is szerepelt:

„A világrendőrség szerepében tetszelgő Egyesült Államok, az érdekszféráját anyatigrisként védő és Ukrajna ellen agressziót elkövető Oroszország, a katonailag és gazdaságilag is nagyhatalmi babérokra törő Kína, a hajóágyúként elszabadult Észak-Korea, a Közel-Keleten egymásnak feszülő Szaúd-Arábia és Irán, a pici, de erős Izrael, a szövetségeseit egyre inkább magára haragító Törökország, a valaha al-Kaidának nevezett, ma már Iszlám Állam névre hallgató dzsihadista terrorizmus, a megvénült és meggyengült Európa, illetve az arab tavasz következményeként anarchiába süllyedt Észak-Afrika.”

Micsoda? „Az Ukrajna ellen agressziót elkövető Oroszország”? „A pici, de erős Izrael”?

Ezzel indul tehát itt a Stockholm-szindróma rovat.

Megosztás: