Kinek dolgozik az MTI OS? Haraszti Miklósnak igen, a SZER magyar osztálya munkatársainak nem

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Szabad Európa Rádió magyar osztályának munkatársai nevében  július 18-án közleményt juttattam el az MTI Országos Sajtószolgálatához annak kiadását kérve.

Az MTI OS azt visszautasított azzal, hogy „a szolgáltatás igénybevételének feltétele a jogosultság, valamint az MTI-vel kötendő szerződés. A szerződés megkötése és visszaküldése után Önök kapnak egy felhasználói nevet és jelszót, amelyek segítségével az MTI honlapján található beadófelületen keresztül beküldhetik közérdeklődésre számot tartó közleményeiket, állásfoglalásaikat. A közlemények végén az is szerepel ki a közlemény kiadója.”

A tiltakozás másnap a Magyar Hírlapban jelent meg.

Tegnap Haraszti Miklós tiltakozó közleményét terjesztette az MTI OS.

Tegnap megkérdeztem az MTI OS-t, hogy mutassák meg Haraszti Miklós velük kötött szerződését.

A válasz az alábbiakban, legfelül látható, az előzmények pedig utána következnek fordított időrendi sorrendben.

 

 

Tisztelt Lovas István!

Levelére válaszolva tájékoztatom, hogy az MTI a szerződések tartalmát és szerződéses partnereink kilétét üzleti titokként kezeli és harmadik félnek nem áll módjában erről információ szolgáltatni.

Megértését köszönöm.

Üdvözlettel:

  Gubonyiné Bakos Gabriella
OTS, OS szerkesztő
MTI IGAZGATÓSÁG – Hírszerkesztési Központ

Tel.: +36 1 441 9061
Fax: +36 1 375 5446

gubonyi.gabriella@dunamsz.hu
1016 Budapest, Naphegy tér 8.
 

 

TV   I   RÁDIÓ   I   HÍR   I   ONLINE

 

 

Sent: Wednesday, August 24, 2016 6:41 PM
To: Gubonyi Gabriella
Subject: Re: Közlemény beadása

 

Tisztelt Gubonyiné Bakos Gabriella!

Hivatkozva alább mellékelt válaszára, kérem, tájékoztasson arról, hogy Haraszti Miklóssal van-e intézményüknek szerződése.

Tőle az alábbi MTI OS az alább csatolt közleményt adta ki.

Üdvözlettel:

Lovas István

OS – Haraszti Miklós közleménye

Budapest, 2016. augusztus 24., szerda (OS) – Haraszti Miklós nyilatkozata a Magyar Érdemrend méltatlan odaítéléséről és a saját kitüntetése lemondásáról

 

2005-ben a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntettek ki a

magyar sajtószabadság megteremtésében játszott szerepemért. Ennek

kapcsán nyilvánosságra kívánom hozni a következőket:

1) Bayer Zsoltnak joga van rá, hogy terjessze mérgező eszméit. Ám

kormány kitüntetése ezeket az eszméket érdemessé emeli. A méreg

ellenszere az érdemközösség nyilvános megtagadása. Ezért csatlakozom

azokhoz, akik tiltakozásul lemondanak a kitüntetésükről.

2) A kitüntetésemet a hajléktalan gyermekeket segítő Szalmaszál

alapítvány aukciójának juttatom. Javaslom a kitüntetésekről

lemondóknak, hogy hasonlóan hasznos közcélra ajánlják fel az

érmeket.

 

Haraszti Miklós

író, az EBESZ volt médiaszabadság-képviselője, az ENSZ emberi jogi

jelentéstevője

——————————————————————-

Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait

minden esetben OS jelzéssel használják fel.

Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be

beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben

jelzett közlő a felelős.

(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

 

2016.07.18. 9:13 keltezéssel, Gubonyi Gabriella írta:

Tisztelt Lovas István!

Köszönöm megkeresését.

Levelére válaszolva engedje meg, hogy az alábbiakban röviden bemutassam Önnek az MTI OS szolgáltatását.

Magyar Távirati Iroda által működtetett Országos Sajtószolgálat (OS), amely a pártok, közintézmények, alapítványok, és civil szervezetek számára közvetlen lehetőséget biztosít véleményük közzétételére.

Az OS szolgáltatásunknak köszönhetően a beadók közleményei teljes terjedelemben, mindenfajta változtatás nélkül eljutnak a nemzeti hírügynökség minden előfizetőjéhez. A kiadást követően az anyag felkerül az MTI honlapjának az OS-közleményeket tartalmazó rovatába, ahol visszakereshetők maradnak. A magyar parlamenti pártok és frakciók mellett immár több mint ötszáz civil szervezet használja folyamatosan a szolgáltatást, amelyet ezennel Önöknek is felajánlunk.

 

A szolgáltatás igénybevételének feltétele a jogosultság, valamint az MTI-vel kötendő szerződés. A szerződés megkötése és visszaküldése után Önök kapnak egy felhasználói nevet és jelszót, amelyek segítségével az MTI honlapján található beadófelületen keresztül beküldhetik közérdeklődésre számot tartó közleményeiket, állásfoglalásaikat. A közlemények végén az is szerepel ki a közlemény kiadója.

A beérkezett közleményeket a belpolitikai szerkesztő továbbítja előfizetőinkhez, kizárólag akkor jelez a beadónak, ha törvénysértő tartalmat talál a közleményben, s így azt nem továbbítja.

Amennyiben a közlemény hírértékű tartalommal bír az MTI Belpolitikai  Szerkesztősége hírként is feldolgozza az OS-be beküldött és már kiadott állásfoglalást.

Mellékelten küldöm az igénybevételhez szükséges dokumentumokat, amelyet elfogadás esetén aláírásukkal ellátva, a bírósági/törvényszéki bejegyzés és az aláírási címpéldány másolatával együtt a gyorsaság érdekében elektronikus úton várunk vissza.

A beérkezett okmányok kézhezvételét követően regisztráljuk Önöket.

Az adatlapon megadott kapcsolattartó nevére és email címére megküldjük a felhasználónevet és a jelszót, amelyek segítségével a közleményüket az MTI belpolitikai szerkesztőségébe továbbíthatják.

A közlemény beadásának további részleteiről a regisztrációt követően adunk tájékoztatást.

 

Amennyiben további információra lenne szüksége készséggel állok rendelkezésére.

 

Üdvözlettel:

 

  Gubonyiné Bakos Gabriella
OTS, OS szerkesztő
MTI IGAZGATÓSÁG – Hírszerkesztési Központ

Tel.: +36 1 441 9061
Fax: +36 1 375 5446

gubonyi.gabriella@dunamsz.hu
1016 Budapest, Naphegy tér 8.
 

 

TV   I   RÁDIÓ   I   HÍR   I   ONLINE

 

 

Sent: Monday, July 18, 2016 7:42 AM
To: OTS levelező lista
Subject: Közlemény beadása

 

  1. Cím!

    Kérem az alábbi kiadását.

    Telefonjuk – mint tegnap jeleztem – „műszaki hiba” üzenettel reagál.

    Bejelentkezési oldalukon a jelentkezést visszadobja.

    Kérem Önöket, vegyék fel velem a kapcsolatot, ha a beadás ezen formája nem megfelelő.

    Üdvözlettel:

    Lovas István
    újságíró

    0620 9423364

OS – A Szabad Európa Rádió magyar osztálya volt tagjainak közleménye

Az MSZP ne sajátítsa ki a Szabad Európa nevet a SZER-re hivatkozva!

Mi, a Szabad Európa Rádió magyar osztályának volt munkatársai tiltakozunk, amiért  az MSZP a SZER nevét saját céljaira akarja használni. Molnár Gyula pártelnök július  9-én Keszthelyen tartott sajtótájékoztatón bejelentette,  hogy  az MSZP a   népszavazáson nem kíván részt venni, helyette “első Szabad Európa-napot” tart. Hivatkozik a Szabad Európa Rádióra, annak elveire és működésére és úgy állítja be, mintha az MSZP a jogelőd pártja által fenntartott rendszernek áldozata lett volna, és az e rendszer információs vasfüggönyét átütő rádiót híveik, családjaik és ők titokban hallgatták volna. Holott éppen jogelődeik tették kötelezővé a Szabad Európát otthonukban hallgatók feljelentését. Ők vitették el a „bűnösöket”, akik számolhattak a tiltott adó hallgatásának akár egész életükre ható következményeivel. Ők voltak azok, akik a kommunista uralom idején a műsorokat zavarták. Felszólítjuk az MSZP-t, hogy semmilyen formában ne használja a Szabad Európa Rádió nevét saját céljaira, és sem október 2-án, sem máskor ne rendezzen „Szabad Európa-napot”, és ezzel ne próbálja félrevezetni a nyilvánosságot.

Aláírók:  Bittera Dóra, Dinnyés-Zámbó Enikő, Drábik János, Gönczöl János, Hamlyn Sándor, Kalmár Sándor, Kovács Ilona, Lázár Ádám, Lovas István, Mustó Tamás, Rajki László, Selényi Hajnal, Szőcs Géza, Vayda János, Vincze András.

 

 

Megosztás: