Kopernikuszi fordulat a nyugati sajtó első fecskéjében: éljen a nemzetállam és a hazafiság!

éljenahaza

FOREIGN AFFAIRS

Az Egyesült Államokban tegnap került az árusokhoz a vezető amerikai külpolitikai folyóirat szeptember-októberi száma. Ebben Jakub Grygiel, a Johns Hopkins Egyetem tanára úttörő cikket  írt: a fősodratú nyugati sajtóban először érvelt a nemzetállamok erősödése mellett. Az „Európa nemzetállamai visszatérése” főcímmel és az „EU válságának jó oldala” alcímmel megjelent cikke kifejti, az európai nacionalizmus agresszív erősödése miatt nem kell mindjárt „a történelem sötét példáira” gondolni, ugyanis az jobb, mint a szétszabdalt, hatástalan, népszerűtlen EU. Németország is nagyot fordult. Először elítélte a magyar kerítésépítést, idén az év elején ő is és más európai vezetők megváltoztatták kottájukat és most már ők is az Európa határain lévő országokat nyomás alá helyezték, hogy fokozzák biztonsági lépéseiket. A korábban a nyitott határok mellett kardoskodó európai politikusok elfelejtették saját polgáraik érdekét a külföldiek érdeke fölé helyezni. Csakhogy az ilyen politikusok legitimitásukat vesztik.  „De ott, ahol az EU csődöt mondott, az egyes országok jobban teljesíthetnek. Csak a patriotizmusnak van meg az a hatalmas, népszerű vonzereje, amely Európa polgárait mozgósítani tudja, hogy fegyvert ragadjanak az őket fenyegető szomszédok ellen. Az emberek hajlandóbbak a hazájukért, történelmükért, az anyaföldért, közös vallási identitásukért harcolni, mint egy mesterséges, absztrakt, regionális testületért”. A nyugati sajtó eddigi mantrájával teljesen szembe menő,  megdöbbentő fordulatot mutató okfejtés így ér véget: „Itt az ideje, hogy az amerikai vezetők és az európai politikai osztály felismerje, hogy Európában a nemzetállamokhoz való visszatérésnek nem kell tragédiába torkolnia. Ellenkezőleg: Európa legsürgetőbb biztonsági kihívásaival csak úgy tud szembe nézni, ha felhagy a kontinentális egység fantáziájával és magához öleli geopolitikai pluralizmusát”.

 

Megosztás: