Varsó: Merkel politikája katasztrófába sodorhatja az EU-t

DWN-Merkel-LI

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

„Lengyelországnak az a véleménye, hogy a német kormány mostani politikája az EU-t katasztrófába sodorhatja: a döntéseket az EU-n belül kis csoportok hozzák, és ezeket azután más országokra kényszerítik”, kezdődik a „Lengyelország: a polgárok Merkel politikája miatt elveszítik bizalmukat az EU-ban” című cikke, amely idézi Witold Waszcykowski lengyel külügyminisztert, aki a Brexittel kapcsolatban bírálta Berlint. A német gazdasági-politikai portál ezekkel a szavakkal foglalja össze azt az interjút, amelyet a külügyminiszter ma, pénteken adott a Die Welt napilapnak. A miniszter kifejtette, Nagy-Britannia kiválása az EU-ból válasz az európai elitek azon magatartására, amit „a még több Európát” mottó vezérel. Bírálta, hogy az EU durván beavatkozik a nemzetállamok saját ügyeibe.

*             *             *

„Nagy-Britannia búcsút mond a merkeli ’takarékossági politikának’” címmel a cikk idézi Philip Hammond új brit pénzügyminisztert, aki ezt jelentette ki az ITV-nek és a BBC-nek adott nyilatkozatában. Ezzel a kancellár nyomás alá kerül: más uniós tagországok a maguk részéről fokozzák majd a nyomást, hogy az EU is véget vessen úgynevezett „takarékossági” politikájának. Olaszországból és Franciaországból már hallatszottak korábban is hasonló hangok, teszi hozzá a cikk.

*             *             *

„A Brexit után: a Deutsche Bank Ázsia felé tájékozódik” címmel megjelent cikk azt írja, a globális pénzügyi szektort jelentősen befolyásolja, hogy az Egyesült Királyság Ázsia felé fordul.A Deutsche Bank máris képviseletet nyitott Hong Kongban. Az ok: az EU a leggyengébben növekvő piac és a brit gazdaság élénkítéséért ezért kell keresni a kínai és indiai piacokat.

*             *             *

A New York Times legfrissebb közvéleménykutatása szerint Trump behozta Clintonné népszerűségét. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy az utóbbi jelentős bizalomvesztést okozott email ügyével, áll a cikkben.

 

THE WASHINGTON POST

A brazil nemzeti gárda azzal fenyeget, hogy nem fogja védeni az olimpiai játékokat, jelenti a fővárosi lap Rio de Janeiróból. Az ok: a gárda tagjainak a földre vetett takarókon kell aludniuk, és nyomorúságos munkakörülmények között kell dolgozniuk. Miközben Rio de Janeiróban egyre több erőszakos bűncselekményt követnek el, beleértve a fegyveres rablásokat.

 

THE WALL STREET JOURNAL

Hogyan borulhat Amerika sötétségbe” címmel a globális terjesztésű amerikai lap részletesen bemutatja, miként hatolhatnak be terroristák különösebb nehézség nélkül áramelosztó helyekre. A cikk azzal indul, hogy a kaliforniai Bakersfieldben lévő elektromos alközpontban elvágták a kerítést, majd utána a vészjelző és egyéb berendezésekhez vezető vezetékeket vágták át. A tettes(ek) azonosságára nem derült fény, holott a rongálást megelőző nap reggelén egy járókelő telefonon értesítette a rendőrséget, hogy ketten zseblámpával ólálkodnak a kerítés mellett.

*             *             *

A garantált havi jövedelem ismét divatba jött: a liberálisok világszerte gyógyírt látnak benne a szegénységre, ahogyan a robotok és a mesterséges intelligencia elpárologtatja a munkahelyeket. Az ötlet nem új. Sir Thomas More már az 1500-as években írt róla. Thomas Paine ezt javasolta 1795-ben. Az amerikai kormány 1962 és 1982 között kutatásokat rendelt meg a témában és azok egyöntetűen arra mutattak, hogy a garantált jövedelem negatív hatást gyakorol a házasságra és a munkára. Ha ezt bevezetnék, jelentősen növelni kellene az adókat és sokkal nagyobb lenne az államháztartás hiánya.

 

RUSSIA TODAY

A NATO miért Oroszországot választotta ellenségeként az Iszlám Állam helyett?” címmel Bryan Macdonald ír újságíró a globális orosz tévéállomás portálján azzal kezdi cikkét, hogy a múlt hétvégi varsói NATO-csúcson tett nyilatkozatok azt mutatják, hogy Oroszországot az IÁ-nál nagyobb fenyegetésnek tekintik. Ami perverz. És nem csoda, hogy az írek büszkék, amiért nem tagjai a NATO-nak. Nyugat-Európára nézve a legnagyobb veszély az iszlám fundamentalizmus és a destabilizált Közel-Kelet következményei. Oroszországot mikroszkóppal vizsgálják, az IÁ-ot távcsővel. A magyarázat: a NATO-nál a pénz az első számú cél. Igen sok befolyásos embernek biztosít igen kényelmes életmódot. Magángéppel repkednek szerte a világban, akiknek nem az Iszlám Állam a biznisz, amely ellen nincs szükség tengeralattjárókra vagy atomfegyverekre.

 

EUOBSERVER

A brüsszeli szakportálnak tudomására jutott, hogy az uniós tagállamok tavaly megfogalmazott dokumentumukban leszögezték, a palesztinok késes és autós támadásainak oka az izraeli megszállás és a palesztinok reménytelensége.

 

N24

A sztratoszférából ejtőernyővel kiugró német Felix Baumgartner polarizálja a világhálót: támadja a menekülteket, reklámozza az Osztrák Szabadság Pártot. Facebook oldalát – amelynek másfél millió követője van – két napra blokkolták. Kijelentette, szégyen ez a szólásszabadságra, tudósít az esetről egyértelműen Baumgartner-ellenesen a német hírportál. Baumgartnert „vad összeesküvés-elméletek” terjesztésével vádolja, de nem írja, melyek ezek a vad összeesküvés-elméletek.

 

DER STANDARD

Hans Peter Doskozil osztrák (szocialista) védelmi miniszter ködösítéséről ír az osztrák lap. A jövő héten 14 olyan menekültkérőt szállítanak Bulgáriába katonai szállítógéppel, akik menedékkérelmét elutasították. De miért ilyen drágán és miért nem busszal viszik őket Bulgáriába, ahonnan jöttek? – teszi fel a kérdést a cikk. „Groteszk ennyi pénzt elfüstölni egy ’jog és rend jelképre’”, olvasható.

*             *             *

Meglátták Faymann volt osztrák kancellárt, amint egy bécsi kávéházban tegnap találkozott Alexander Van der Bellen-nel (a csalással megválasztott osztrák elnökkel), áll a „Faymann tanácsa Van der Bellennek” című cikkében.

 

VISEGRAD POST

„Uniós vállalatok észak-koreai rabszolgákat alkalmaznak” címmel a francia-angol nyelvű hírportál arról számol be, hogy észak-koreai munkásokat félillegálisan alkalmaznak egy gdanszki hajógyárban úgy, hogy a fizetésük egyenesen az észak-koreai rezsimhez megy. Napi 12 órát, heti hat napot dolgoznak, borzalmas körülmények között.

 

KONJUNKTION INFO

A hírcenzúra elleni harc jegyében működő független német hírportál amiatt aggódik, amiért valaki megnyomhatja a tömegpusztító fegyvereket megindító gombot, ahogyan a nyugati magatartás miatt olyannyira forrósodik a helyzet mindenütt a világon. E helyzetet a cikk pontokba szedi. Mint az ukrán helyzet; NATO csapatok vezénylése az orosz határhoz; az olasz bankok összeomlás előtt; hatalmas tiltakozási hullámok az Egyesült Államokban, állandó tüntetések Franciaországban a munkatörvény reformja ellen; német rendőrök már nem mernek járőrözni;  magukat a jog és törvény fölé helyező politikusok; razziák olyanoknál, akiket  internetes „gyűlöletbeszéddel” vádolnak; Svédország összeomlás és migránsdeportálás előtt; egyre fokozódó ellentét Oroszország és az USA között Szíria ügyében; Afganisztánban a helyzet változatlan; fél millió újabb migráns jön Európába. Mindez egyre kaotikusabbá teszi a helyzetet a világon, ami annál könnyebbé teszi a nemzetközi-globalista elitnek  a „gomb megnyomását”, mert más kiutat nem fog találni az általa létrehozott káoszból.

 

PAUL CRAIG ROBERTS

„James Comey, az FBI igazgatója megóvta Hillaryt az eljárástól, de e cikk olvasóit megfogta. Azt akarja, hogy bírósági akadály nélkül férhessen hozzá valamennyi internet tevékenységeihez. Comeytökéletesen beleillene Hitler Gestapójába. Azt mondja a kongresszusnak, hogy az Egyesült Államok csak akkor biztonságos, ha az FBI tudja minden amerikairól, mikor megy fel az internetre… Azaz érvényteleníteni akarja az amerikai alkotmány negyedik cikkelyét és tökéletesen el akarja pusztítani a polgárok magánéletéhez való jogát”, kezdődik Paul Craig Roberts, Reagan elnök volt pénzügyi államtitkára, a Wall Street Journal egyik volt szerkesztőjének cikke honlapján e címmel: „Gestapo Amerika”.

 

INFOWARS

Alex Jones, a népszerű amerikai független hírportál főszerkesztője videón kommentálja, hogy Obama elnök 3 órát tárgyalt zárt ajtók mögött a Fekete életek számítanak nevű mozgalom vezetőjével. Azt mondta, államfőkkel vagy a pápával nem tölt el ennyi időt. Majd ez a mondat következik: „A Black LivesMatter” vezetője George Soros pénzelte házban lakik”. A portálon erről szóló cikk Soros nevét a címben kiemelve itt található: http://www.infowars.com/cozy-blm-leader-lives-in-home-owned-by-soros-open-society-board-member/.

 

OCCHI DELLA GUERRA

Az olasz portál sok jelét látja annak, hogy George Soros és az adócsalás, valamint egyéb ügyekért bebörtönzött majd szabadlábra helyezett volt jukoszos Hodorkovszkij egykori orosz oligarcha együttműködik a Putyin-rendszer megdöntésének érdekében.

Megosztás: