Róma, az örök város Virgina Raggi kezében és tegnap már Duterte lett a 100 milliós Fülöp-szigetek elnöke – mindenhol lép a nép
A hirtelen és váratlanul megindult elitutáló világforradalom a jelek szerint feltartóztathatatlan.
Június 23-án győzött a Brexit, amit egy cornwalli kocsmában a kivétel nélkül az uniós kilépésre szavazók keresetlen szavaival nyilván úgy jellemeznek, mint a „bennünket kifosztó rohadt populistázó világelit pofájára mért globális lórúgás”.
Ők azok, akikről tegnap a Népszabadságban Bernard-Henri Lévy francia filozófus (a Jerusalem Post listája szerint a világ 50 legbefolyásosabb zsidó személyisége közül a 45-ik) azt írta: „hajótörők”, „balos bunkók”, „részeg szkinhedek”, „írástudatlan hőbörgők” és „bikanyakú neonacionalisták”. Mert, vonta le a következtetést eme „új filozófus”, „A Brexit örök időkre a tudatlanság győzelmének példája lesz a tudás fölött. Az emberi állatságé az emberi szellem fölött”.
Márpedig két nappal korábban a szintén elitellenes, az olasz 5 Csillagos Mozgalom színeiben indult Virginia Raggit – egy női állatot – választották Róma, az örök város polgármesterévé.
És tegnap került sor a Brexitnél és Raggi bukásánál is biztosabban lehetetlenként beállított eseményre a manilai Malakanang palotában. Ahol a jogi diplomás, 71 esztendős Rodrigo Dutertét iktatták be a 100 milliós lélekszámú, nyolcvan százalékban katolikus hitű Fülöp-szigetek, Amerika szoros szövetséges országának elnökévé.
Mely tény globális jelentőségében valahol a Brexit és Raggi győzelme között helyezhető el, jóval közelebb az előbbihez.
A „Kelet Trumpja” gúnynevet is kapott Duterte 22 éven át a másfél milliós Davao város polgármestere volt. A tegnaptól elnök márciusi kampányában egy olyan ígéretet tett választóinak, mely nyomán az egyesült liberális világelit elnökválasztási esélyét közel a nullának prognosztizálta.
A ma már elnök Duterte ugyanis azt ígérte választóinak, elnöksége pillanatától számított fél éven belül likvidáltat fél millió kábítószerkereskedőt és egyéb súlyos bűnözőt. Referenciaként, hogy komolyan beszél, davaói teljesítményére utalt. Arra a tényre, hogy ott 1400 bűnözőt öletett meg.
Hogy a kampánybeszédben oly sok helyen és sokszor elhangzó ígéretek későbbi be nem tartásához a Fülöp-szigeteken is hozzászokott híveinek kételyét eloszlassa, a tegnapi, rendkívül puritán módon, a szokásos pezsgősüveg durrogtatások mellőzésével tartott, kizárólag helyi ételek és gyümölcslevek kínálata mellett lefolyt ünnepségen elmondott 14 percnél alig hosszabb beszédében, az alkalomra ananászrostból készült inget öltve, Duterte hangoztatta, márciusi kampánybeszédében elmondott minden ígéretét betartja. Hozzátéve ismét, hogy a bűnözők, illetve bűnözéssel alaposan gyanúsítottak likvidálását a rendőrség és a katonaság fogja végrehajtani. Mely utóbbi élére a tegnap kinevezett Ronald Dela Rosa – Duterte hűséges rendőrparancsnoka Davaóban – a sajtónak kijelentette: „az elnök ígérete megoldható”. Hozzátette: „a bűnözők megkapják azt a jogot is, hogy hallgassanak – egyszer s mindenkorra”.
Az emberjogi szervezetek, mint várható volt, visítottak. Hogy itt egy ember, aki merészeli nem a bűnözők jogait védelmezni?
A tegnapi Wall Street Journal pedig ellenzékieket szólaltatott meg, akik siették elmondani, Duterte új politikája gyengíti a jogállamot és elriasztja a befektetőket. Akik nyilván szedik sátorfájukat, hogy az Egyesült Államok másik nagy szövetséges országába, a közismerten példásan demokratikus Szaúd-Arábiába csoportosítsák át tőkéjüket, hiszen az elmúlt évtizedekben még egyetlen olyan hangot nem vakkantott a nyugati sajtó, hogy onnan politikai és demokráciadeficit okokból menekülne a tőke. Mely tőke e sivatagi rettenetben még a reszketeg lábon álló elituralom összeomlásától sem hajlandó félni. Hogy helyette a budapesti és varsói instabilitástól rettegjen.
Világszerte a hasznos idióták által legyőzhetetlennek festett és az ellenük való ellenállást szántszándékkal reménytelennek sulykoló nyugati elittel szemben valóban beindult a még néhány hete elképzelhetetlennek gondolt, globális léptékű forradalom. Amelynek már megvoltak a korábbi előzményei.
Mint a washingtoni konszenzus intézményeivel az 1997-es dél-kelet ázsiai válság idején elsőként szembe forduló Malajzia, a 2008-as pénzügyi válság után fellázadt 320 ezer lakosú Izland és később a magyar kormány, mely két lábbal rúgta ki Budapestről az IMF-nek a Bajnaiak, Gyurcsányok, Vértesek, Lengyel Lászlók, Petschnigek, Várhegyi Évák és Bauerek által fényesre nyalt talpú helyi képviselőit.
Világkormány helyett egyre-másra szakadó, de mind nacionalistábbá váló országok sorakoznak fel a térképen. Az egyetlen Szovjetunió helyett ki tudja hány ország Kazahsztántól Észtországig, Jugoszlávia helyett Macedónia, Szlovénia, Szerbia, Montenegró, Koszovó és a többi balkáni törpeország (hogy Isten tartsa őket különválva), most meg a még „Nagy”-Britanniából kifelé igyekvő Skócia, Észak-Írország, Wales… Miközben ott toporog a szakadás és önállósodás útján Katalónia, Baszkföld. És akkor már nem is beszéltünk a 2002-ben az Indonéziától leszakadt Kelet-Timorról, a marokkói, indiai, izraeli gyarmatosítóktól szabadulni akaró Nyugat-Szaharáról, Kasmírról és Palesztináról. Trend a világuralmi központosítás felé? Lószart mama! – mondaná e világuralomra hiába törekvő nyugati hatalom egyik hazai, a nyugati diplomácia által hőn szeretett volt miniszterelnöki nyalonca.
És micsoda tettekről érkeznek édesded illiberális hangok e legutóbb említett térségekből! Mint a Fülöp-szigeteki, 2,3 millió lakosú Cebu városából, amelynek újonnan megválasztott polgármestere, Tomas Osmena, Sergio Osmena volt államelnök unokája, Duterte megválasztásán felbuzdulva és kijelentve, hogy az ő lelki szemei előtt a bűnözés terén az áldozatok lebegnek, megígérte, 1500 amerikai dollárnak megfelelő pesót fizet minden rendőrnek, aki eltesz láb alól egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt.
Aki pedig a drogkereskedőkért hullat könnyeket, hadd idézzük fel az Obama amerikai elnökhöz arcvonásokban fura módon hasonlító 251 milliós Indonézia elnökének, Joko Widodónak tavaly május 10-i szavait, amikor egy újságíró azt kérdezte tőle, miként válaszol a nemzetközi bírálatokra, amiért védelmébe vette, hogy a „Bali kilencek” nevű kivégző osztag egy hónappal korábban hét külföldi embercsempészen hajthatta végre a bíróság által kimondott golyó általi halálbüntetést. Ezt mondta: „a drogoktól naponta ötven indonéz fiatal hal meg, ami egy év alatt 18 ezer áldozatot jelent. Indonézia elnökeként az a feladatom, hogy a törvényeinket betartsák, és biztos vagyok benne, hogy más országokban a nép ezt megérti”.
Különben is, kit érdekel e távoli szigeteken, hogy mit kárognak róluk a nagy nyugati jog-, szabadság- és „érték”-féltők?
Aki 1986-ban, a „kleptokrata” Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki diktátor bukásának évében és előtte nézni tudta a CNN-t, emlékezhet: szinte nem volt adás, amelyben ne mutatták volna a szörnyű manilai nyomornegyedeket. Melyekből a „demokratikus” Corazón Aquino az évi elnökségétől kezdődően a mai napig egyetlen híradásban egyetlen képet nem látunk. Holott már négy millión élnek ott. Miközben az ország a Transparency International korrupciós listáján Marokkóval és Egyiptommal holtversenyben a borzasztóan „demokratikusan” csengő 88-ik helyen lebzsel.
Raggi, Brexit és most Duterte. A jövő héten kinek örülhetünk? Mi, állatok?
(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016-07-01)