Demokrácia nélkül gyorsabban lehet fejlődni
A nyugati világban a képzetek betegesen sűrű ismétlése tudománnyá magasztosul az azt gyakorlóknak és a benne hívőknek. Napjaink tapasztalata: ha valamit nagyon sokszor hangoztatnak, sokan törvényként fogják tisztelni. Vagy a kialakított hittételt kötelezővé teszik.
Ugyanez a helyzet a demokrácia és a gazdasági fejlődés közötti állítólagosan szoros, sőt megbonthatatlan kapcsolattal. Egy adott gazdasági fejlettségi szinten, állítják, szükségszerűen kitör a demokrácia. Megfordítva is igaz, hangoztatják: a demokrácia és a velejáró szólás-, sajtó- és egyéb szabadságjogok megléte előmozdítja egy ország gazdasági fejlődését.
Ha példát keresünk, semmiképpen ne legyünk igazságtalanok. Ne mutassunk rá az egy főre jutó GDP-t tekintve a világelső Katarra, hiszen tudjuk: a Perzsa-öböl országaiban a gazdaságot az ásványkincsek adják.
A világlistán a második leggazdagabb országot, Luxembourgot is hagyjuk, mert ott – noha erre senki nem szeret rámutatni – a bruttó nemzeti termék előállítását a szomszédos országokból reggelente oda ingázó tömegek segítik, miközben a GDP egy főre jutó kiszámításánál kizárólag a nagyhercegség lakóinak számával osztunk.
Így viszont már nyugodtan vehetjük a globálisan harmadik leggazdagabb országnak Szingapúrt, amelynek egy főre jutó GDP-je már meg is haladta a 85 000 amerikai dollárt. Azaz a munkájukból élő országok közül a legfelső dobogón jobboldali autokrata állam áll. E kijelentésre azonnal zuhognak az ellenérvek: egy 5,2 milliós városállam kivétel, és csak erősíti a szabályt. Ami csak arra bizonyíték, hogy míg az egzakt tudományokban egyetlen kivétel megkérdőjelezi a törvényszerűségét, a puha társadalomtudományokban mindazt, ami egy törvény kiagyalóinak nem tetszik, kivételként vetik el, ami csak erősíti a szabályt.
Ám legyen. Ha a kis városállam nem jellemző példa, talán az lehet a világ két legnépesebb állama, a népi demokratikus Kína és a demokratikus India.
Vessünk rájuk egy összehasonlító pillantást. Ami természetesen a mai nyugati miliőben gyanús: ha valaki egy tehetséges, népének használó vezetőben nem a populistát látja, hanem a szemének hisz, azonnal látásvizsgálatra küldik.
E sorok írója arcátlan módon mer hinni saját szemének. Ami Indiát illeti, ott legutóbb egy januári keralai utazás, ami pedig Kínát, ott, szintén második alkalommal, több várost, illetve tartományt átfogó, a múlt héten véget ért út segítette friss tapasztalatokhoz.
Kezdjük a felszínnel. Például a kínai Kanton, Sencsen és Peking városaival. Szemben mondjuk a második legnagyobb keralai várossal, Kocsinnal, ahol a viszonyok éppen olyanok, mint a szubkontinens bármely más városában.
A három kínai város autóállománya fényévekkel van a miénk előtt, ami a járművek árát és életkorát illeti. Ami messze nem így volt a rendszerváltozásunk időpontjában. A mélyben ragadt indiai Kocsin járműállománya olyan, mint amit bármely indiai városban, illetve a róluk készült videókon és filmeken látunk: ütött-kopott járgányok, amint próbálnak előre furakodni a tuktukoló motoros riksák dzsungelében. Ami pedig az utak, terek, városok, tengerpartok tisztaságát illeti, annak összehasonlítása az emberi és állati ürülék és tetemek állandó jelenléte miatt India megsértése nélkül elképzelhetetlen.
Vagy hasonlítsuk össze a vonatokat. Egyik országban a 250-430 km/óra sebességgel sikló járatok az immár leghosszabb, 19 ezer kilométer hosszú gyorsvasúti hálózaton, ami hosszabb a világ összes többi országa ilyen vágányainak teljes hosszánál, míg a másikon a vagonok tetejére kapaszkodókat is magával hurcoló demokrata pöfögényeket bámuljuk. Amely szerelvények kocsijaiba európai csak akkor ül be szívesen, ha nem szokott hozzá, hogy a szalvétát is szalvétával fogja meg.
A kirobbanó optimizmust sugárzó 1,3 milliárd népességű, autópályákat, metróvonalakat, felhőkarcolókat csillagászati sebességgel építő Kínában évente tíz és tíz milliók emelkednek ki a szegénységből, míg a demokratikus Indiában az ország népe 64 százalékának nincs vízöblítéses illemhelye sem, és ha kormányprogram révén jutnak hozzá egyesek, azokat legtöbb esetben nem használják, előnyben részesítve a régi szokásokat (New York Times).
Indiában a felnőttek közti írástudatlanság csaknem 30 százalékos. Kínában ez az arány alig 4 %.
Ami a sportot illeti: Londonban a 2012-es olimpiai játékokon Kína 88 érmet vitt el. India hatot.
A kínai parlamentben a hölgyek aránya 25 %. Indiában 6. A várható élettartam születéskor Kínában 75, Indiában 66 év. Ami a csecsemőhalandóságot illeti, Kínában minden ezer élveszülésből 9 kisbaba hal meg mielőtt elérné élete 28-ik napját. A demokrata Indiában ez az arány 31.
De menjünk e mutatókról egy még „kínosabb” területre.
Kínát megszámlálhatatlan sokszor bírálják azért, amit Tibetben tesz. Jó lenne ugyanakkor legalább hébe-hóba olvasni arról, hogy mit tesz a demokratikus India a megszállása alatt tartott Kasmírban.
Ami Tibetet illeti, arról soha nincs szó, hogy ott van az összes kínai tartomány közül a legbőkezűbb társadalombiztosítási (egészségügyi, nyugdíj, stb.) rendszer. Arról sincs, hogy minden kínai tartománynak a GDP-je bizonyos részét át kell adnia Tibet fejlesztésére. Az erőszakos betelepítés sem igaz, ugyanis a han kínaiak (többségi kínaiak) nem szeretik az egekbe nyúló Tibet élettanilag rendkívül nehéz körülményeit.
Felmerül az is, hogy igen sok esetben nem segíti-e a fejlődést egy nem demokratikus berendezkedésű vagy kevésbé szabad ország egy demokratikusként (el)ismert országgal szemben?
Vegyünk egy egyszerű példát. A 22 millió lakosú kínai fővárosba csak pekingi rendszámú kocsival lehet behajtani. A jelenlegi közlekedés ott semmivel nem rosszabb, mint amit Budapesten tapasztalhatunk. Vajon mi lenne akkor, ha Pekingbe „demokratikusan” az hajtana be, aki akarna? És annyian? Három óra alatt bénulna meg Peking forgalma vagy egy fél nap alatt?
Kína igen sok támadást kap, amiért ott korlátozzák a szólásszabadságot.
És mi a helyzet Indiában?
A 77 éves M. M. Kalburgi tudóst – a hatalmon lévő mélyhindu kormány kemény kritikusa – tavaly augusztusban háza előtt lőtték le. Az előtt, februárban Govind Panszare kommunista vezetőt ölték meg Bombay közelében. 2013-ban Narendra Dabholkar aktivistát gyilkolták meg, amiért a vallási babonák ellen kampányolt.
Narendra Modi – akit, ha európai lenne, szélsőjobboldali nacionalistának neveznének – indiai miniszterelnök holnap mond beszédet az amerikai kongresszus előtt. Amerikai szenátorok május 31-én élesen bírálták India emberjogi teljesítményét. Kínáét már egyre kevésbé merik, mert a világ második hatalma mind nagyobb súlyt képvisel a világban. Így csak hadihajókkal fenyegetik saját partjai mellett a Dél-Kínai tengeren. Addig, ameddig Peking még erősebb nem lesz. Ami hamar be fog következni. Előbb mint a demokratikus Indiáé.
(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016-06-07)