Őrjöng a hivatalos Európa a holland népszavazás után; menekülnek az európai milliomosok, stb.

dutchno

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

A hollandok a tegnapi népszavazáson elutasították azt, hogy az EU szerződést kössön Ukrajnával. Az adatok ismertté válása után a kormány kijelentette, hogy a szerződés most már további vita után nem ratifikálható. Juncker uniós biztos korábban kijelentette, hogy az elutasítás „kontinentális válságot” jelent. Az eredményétől függetlenül nem kötelező referendumon a résztvevők 61 százaléka  utasította el a megállapodást. A részvétel meghaladta a 30 százalékos részvételi küszöböt is, melynek eredményeként a referendum érvényes /a tegnapi holland médiumok még a kitartó esőben reménykedtek, hogy a részvétel alacsonyabb lesz./ A nemmel szavazók, írja ironikusan a német gazdasági-politikai portál, ezzel az uniónak hálájukat kívánták kifejezni. Mark Rutte kormányfő tegnap este elismerte, hogy a nemmel szavazók meggyőző fölénnyel nyertek. Ezért a megállapodás „a jelenlegi formájában” nem érvényesíthető, ha az adatokat a végleges eredmények megerősítik. A végleges eredményeket csak április 12-én teszik közzé.

*             *             *

A New World Wealth (Új Világgazdagság) szervezet jelentése szerint töbt ezer milliomos vándorol ki az EU-ból az USA-ba. Elsősorban Görögország az érintett. A szervezet szerint az európai vallási feszültségek ezt a kivándorlást az elkövetkező években felgyorsítják. Az elmúlt évben 3 ezer milliomos vándorolt ki Görögországból. Franciaországból az ottani 323 ezer milliomosból tízezer vándorolt ki. Olaszországból a 305 ezer milliomosból hatezer hagyta el országát. A 105 ezer spanyol milliomosból kétezer. A kivándorlás főiránya az USA és Nagy-Britannia.

 

THE NEW YORK TIMES

„A holland szavazók elvetik az Európai Uniónak az Ukrajnával kötendő megállapodását” címmel a vezető amerikai lap azt írja, az eredmény jele annak, hogy az akut migránsválsággal (a liberális lap cikke tehát nem „menekültválságot”, hanem „migránsválságot” ír, mint teszi ezt egyre gyakrabban) küzdő EU támogatása törékeny. A cikk emlékeztet arra, hogy mindez 80 nappal az EU-tagság folytatásáról döntő brit referendum előtt történt és hogy az eredmény Oroszországnak kedvez, valamint hogy ez rossz hír az EU további integrációját kívánóknak.

*             *             *

„Életeket kockára tevő megállapodás” címet kapott szerkesztőségi állásfoglalásában a lap azt írja, hogy az Európai Unió Görögországból Törökországba deportál embereket annak ellenére, hogy ezt mind emberjogi csoportok, mind az ENSZ menekültügyi szervezete elítélte. /Kétmércés médiadisznók, hol késik az EU lefasisztázása és lepopulistázása?/ Az Amnesty International pénteken sistergően bíráló jelentést adott ki az ügyben, és dokumentálta azt, miként bánnak Törökországban a menekültekkel. A nemzetközi, uniós és török törvények szerint a menekültek nem kényszeríthetőek egy nem biztonságos országba. John Dalhuisen, a szervezet európai és ázsiai ügyekért felelős igazgatója hangsúlyozta, hogy Törökország nem biztonságos ország a szíriai   menekülteknek. De Görögország is igencsak problémás. Márciusban az ENSZ menekültügyi szervezete megszüntette a görög hatóságok támogatását és menekülteket regisztráló központokban azzal, hogy azok „fogdahelyek” lettek. A vezércikk zárómondata: „Az Európai Uniónak fel kell függesztenie a deportálásokat Görögországból Törökországba, ameddig mindkét országban a menekültekkel való bánásmód nem felel meg a nemzetközi, uniós jogi és emberiességi  normáknak.”

GERMAN FOREIGN POLICY

A német külpolitikai szakportál „A kisebbség zsarnoksága” címmel ír a hollandiai referendumról. Leszögezi, nem segített Brüsszel leereszkedő beleszólása, és az a szöveg, hogy aki a megállapodást ellenzi, az Putyint erősíti.

TAS

/A panamai papírok néven ismertté vált botrányban fulladozó/ Porosenko ukrán elnök ma reggel kijelentette, a holland népszavazás eredménye nem lesz akadálya az EU-Ukrán társulási szerződésnek, jelenti az orosz hírügynökség angol nyelvű portálja.

*             *             *

Oroszország aggódik amiatt, hogy jelentések szerint az Iszlám Állam szíriai terrorcsoportja rakétáival mustárgázt lőtt ki, mondta tegnap Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

SPUTNIK

Heinz Fischer osztrák elnök Putyin orosz elnökkel tartott moszkvai találkozóján elmondta, azok az országok, amelyek mind az EU-val, mind Oroszországgal fejleszteni kívánják kapcsolataikat, helytelenítik az Oroszország elleni szankciókat. Ezeket azonban Ausztriának, mint az unió lojális tagjának, be kell tartania.

 

RUSSIA TODAY

„Oroszország közelebb áll Ausztriához más nagyobb világhatalmaknál”, jelentette ki Moszkvában Othmar Commenda osztrák vezérőrnagy-hadseregparancsnok Moszkvában Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnökkel tartott moszkvai találkozóján. Az első számú osztrák katonai vezető kijelentette: „Nem fogok utasításokat követni és parancsoknak engedelmeskedni arról, hogy kivel beszélhetek és kivel nem. Pontosan ebből az okból döntöttem, hogy meglátogassam önöket”. Hozzátette, egyes országok arra akarták utasítani, hogy ne látogasson Moszkvába.  /Kétmércés médiadisznók, most miért nem indultok be?/.

 

POLITICO

Hollande francia elnök és Merkel német kancellár mai találkozóján a migráció és a terrorizmus lesz a téma. „De a megbeszélések valódi célja az lesz, hogy közös frontot mutassanak azokkal szemben, akik szerint a francia-német kapcsolatok varratainál feslenek fel”, írja az amerikai portál európai kiadása.

 

PRESS TV

Jemeni erők rakétái 70 szaúd-arábiai zsoldost öltek meg, jelenti a globális iráni tévéállomás /melynek adását izraeli nyomásra világszerte számos műholdról letiltottak/. A szaúdi tévé csak három halálesetről tudósít. /Mint ismeretes, Jemen szuverén ország, melyet az USA stratégiai szövetségese bombáz, bőven beleértve a polgári lakosságot és lakóépületeket, kórházakat, iskolákat./

 

TIMES OF ISRAEL

Romániában négy izraelit, beleértve két korábbi Mosszad-ügynököt vizsgálnak azért, mert az országban a korrupció ellenes ügyészség vezetőjére, Laura Codruta Kövesire kémkedtek. A két ex Mosszad ügynök Dan Zorella és Avi Yanus, a Black Cuba izraeli vizsgáló cégek alapítói és igazgatói, derítették ki oknyomozó román újságírók. A másik kettő, Ron Weiner és David Geclowicz, a cég alkalmazottai. A Black Cuba a Times of Israelnek megerősítette az előbbi említett két személy őrizetbe vételét.

 

Megosztás: