Útikalauz Orbán Viktor magyar ’diktatúrájába’
címet adott a népszerű amerikai háborúellenes portál mai cikkének. A Lew Rockwell portálon Pat Buchanan, Nixon elnök volt beszédírója, Ron Paul volt szenátor, ma a róla elnevezett agytröszt elnöke, az egyetemi tanár Paul Craig Roberts, Reagan elnök volt pénzügyi tanácsadója és hasonló paleokonzervatívok publikálnak.
(Bocsánat a hazai balliberálisoktól és külföldi barátaiktól (politikusok, médiaemberek), hogy a cikket én követtem el.)
A cikk fordítása:
Ma kötelezőnek tűnik Magyarországról hazudni a nyugati médiában. Nyissanak ki holnap egy amerikai, brit, német vagy francia lapot, és ott azt olvashatják , hogy Magyarországot a „populista” Orbán Viktor kormányozza, aki reggel mini-Duce, délután Európa pusztítására vár és este Hitler. Olyan miniszterelnök, aki jobbközép Fidesz pártjával az országot diktatúrává formálta, ahol nincs sajtószabadság, miközben hűen lépdel mintaképei, Oroszország és Törökország tekintélyelvű elnökei nyomdokaiban. Sőt, azt is megtudhatják, hogy Magyarország és népe intoleráns, idegengyűlölő, antiszemita, – egy olyan ország, ahol a neonáci gárdisták fel s alá menetelnek az utcákon, köztereken és falvakon. Olyan ország, amely két perc alatt poszt-weimarista köztársasággá alakulhat. Mindannyian ismerjük a történelmet, stb.
Ne zavarjon senkit, hogy a Magyarországra érkező hatalmas turista tömeg ténylegesen egyetlen feketébe se öltözött „Magyar Gárda” tagot nem lát. Azokat, akik a Nyugat korábbi kedvenc ex-kommunista/liberális koalíciója idején masíroztak. Helyettük kippát viselő zsidókat láthatnak (ami elképzelhetetlen Franciaország, Belgiumban és jó néhány más európai országban Magyarországtól nyugatra), amint egy kávézó teraszától sietnek a kóser henteshez. És mindezen turista látna olyan embereket is, akik sokkalta udvariasabban és türelmesebben reagálnak egy külföldi rendszámú, az irányát nem igen találni látszó vagy a forgalomban elveszetten habozó autósra, mint azt bármely magyar tapasztalná, ha nem találná útirányát Budapesttől nyugatra eső fővárosokban.
És ha ezek a külföldi látogatók még meg is értenék a magyar sajtót – mint ahogyan a legtöbb Magyarország „kahaz fajtájú diktatúrájában” állomásozó külföldi tudósító megérti, de úgy tesz, mintha nem értené – egy egészen más képet kapna, mint amit hazaküldenek.
Értem, hogy Magyarországgal kapcsolatban bármilyen javaslat a tények ellenőrzésére már magában véve is elítélendő és velejéig rothadt, valamint az antiszemitizmus bűzét leheli magából, mint ahogyan az is, ha valaki azt követelné, hogy az országban a sajtó helyzetét tényszerűen írják le. Ha valaki erről meg akar győződni, javaslom, menjen a legközelebbi töltőállomáshoz. Ha ott az újságstandra pillant, láthatja, hogy öt országos politikai napilap kapható, amelyből kettő kormánypárti és három az ellenzékkel rokonszenvez. Ráadásul e három ellenzékbarát napilap együttes példányszáma messze túlhaladja a másik kettőét.
Ugyancsak látni fogja, hogy az ott eladásra kínált hét-tíz országos hetilapból csupán kettő-három a kormánypárti.
Ha ezeket kinyitja, meg fog döbbenni, hogy azok milyen hangon és tartalommal támadják a hatalmon lévőket.
Magyarország talán az egyetlen ország a nyugati világban, amelyben egy fősodratú sajtótermékben minden retorzió nélkül leírható az, hogy a miniszterelnök például egy „s…fej”, egy „kib… cigány”, azon napi mantrán felül, amely szerint megrögzött hazudozó, tolvaj, csakúgy mint kormánya minden egyes tagja.
Ha ez jelenti az öncenzúrát, akkor a német médiának a teljes hallgatása a migránsok által szilveszterkor Köln központjában elkövetett tömeges erőszak utáni öt napon át az ellenkezőjére bizonyíték, vagyis az öncenzúra teljes hiányára.
Ha most az illető visszatér szállodaszobájába, kapcsolja be tévékészülékét.
Ott láthatja az RTL Klubot, amely olyan csatorna, amely nézettsége messze meghaladja valamennyi többi tévécsatornáét. Az RTL Klub igen erősen kormánykritikus tévéhíradóját 1,4 millióan nézik. Ehhez még hozzá kell adni az ATV-t – az ellenzékhez igen közel álló, második legnépszerűbb híradó forrás – néző magyarok számát, amely meghaladja a közszolgálati televízión látható híradó nézettségét.
Akit még mindig ez nem győzött meg arról, hogy Magyarországon a kormány elleni bármely kritika vagy támadás éppen olyan mindennapi, mint amilyen a nyugati sajtóban kötelező Oroszország hibáztatása a migránsválságért, amellyel az alá akarja ásni az Európai Uniót, akkor rá kell állni a harmadik legnépszerűbb híradóra, amely a Hírtévén látható, és amely olyan állomás, ahol a kormány tagjai még meg sem hajlandóak jelenni.
Ugyanakkor tény, hogy a közszolgálatot a kormány szigorúan irányítása alatt tartja, ahogyan az megtörtént a Magyarországot a kommunizmus 1989-es bukása és 2010, a Fidesz megválasztása közötti években volt néhány éves kivétellel. Akkor természetesen a nyugati média mindent fantasztikusan rendben talált a magyarországi sajtószabadság terén, noha voltak olyan évek, amikor a politikailag konzervatív jobboldal médiajelenléte igen gyenge volt.
Egyszerűen érthetetlen, hogy egy ilyen médiaszínteret bárki a közép-ázsiai köztársaságokhoz méltó „diktatúraként” jellemezzen, mint ahogyan a magyarországi neokon ellenzék azt teszi.
A magyarországi neokonok neoliberálisak a gazdaság terén, és balliberálisak minden más téren. Ahogyan naponta olvasható sajtójukban, saját országukat a földkerekség legundorítóbb helyének tekintik, de sohasem vonják kétségbe bármit is tegyen az USA, Izrael, Frau Merkel, a nyugati hatalmak, a pénzintézmények vagy multinacionális vállalatok – beleértve olyan országok lerohanását és teljes rombadöntését, ahonnan a külföldi, fegyveres inváziók miatt emberek menekülnek.
Az országban a második legnépszerűbb párt jelenleg a „szélsőjobboldali” Jobbik, amelynek gyakorlatilag nincs médiajelenléte. Ha egyébként a médiabirtoklás lenne a népszerűsödés legfontosabb tényezője, akkor ez a párt lenne az országban a legkevésbé vonzó a potenciális szavazók szemében.
A politikai jobboldalon lévő magyarok azt a kérdést teszik fel maguknak, hogy vajon az országról tudósító nyugati sajtó miért dobja ki az ablakon a tényellenőrzést. És azt sem értik, hogy az emberjog-imádók miért nem találnak olykor más országokat is ha bírálhatnékjuk van, mint például Mexikót, Szaúd-Arábiát vagy Izraelt – az Egyesült Államok barátait és kulcsfontosságú szövetségeseit.
Nem csoda talán, hogyha arra a szomorú következtetésre jutnak, hogy a nyugati sajtó pontosan azt írja, amire a magyarországi neokonok megkérik őket. Ha ez már összeeskűvés-elmélet, akkor természetesen sok magyar bűnös, hogy hitelt adjon ezoterikus cselszövéseknek. Ha viszont arról akarják meggyőzni őket, hogy nincs igazuk, adjanak nekik alternatív magyarázatot. De – kérem – tegyék azt gyorsan.
Lovas István