Válaszokra várva

németnagykövetség

Tisztelt Sajtóreferens!

A Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetsége

Mivel Németország és a német közszolgálat (akár a magánkézben lévő sajtó) az elmúlt negyedszázadban következetes bírálója volt a mindenkori jobboldali magyar kormányoknak, talán nem veszik túlzott zaklatásnak, ha kivételesen nem az önöktől elvárt módon tesz fel kérdéseket egy újságíró azzal a határozott kéréssel, hogy azokra adjanak választ. Méghozzá érdemieket.

Válaszaikat beszélgetőpartnereimmel ismertetni kívánjuk az Echo TV Törésvonalak című, március 12-i, szombat 20 órás kezdettel sugárzott adásában.

A kérdések tehát:

  1. Mi az oka, hogy a Merkel kancellár vezette német kormány (mely Magyarországot eddig a legkisebb, illetve a magyar kormánynak esetenként mondvacsináltnak tűnő ügyekben oly sokszor bírálta a demokrácia ügyében) most hallgat arról, hogy a török kormány csapatai kurdok százait, közöttük gyerekeket, vett körül a túlnyomó részt kurdok lakta Dijarbakír nagyvárosban, és őket kiéheztetik? /”Irodalom”: Claudia Roth német zöldpárti politikus a Die Weltnek adott hosszabb interjúja, amely a lap vasárnapi kiadásában jelent meg „Az EU végzetes függőségbe került Erdogántól” címmel./
  2. Mi indokolja ugyanezt a hallgatást a Magyarország esetében a sajtószabadság ügyében nem egyszer bírálatot kifejező kormányuk részéről az EU tagság felé igyekvő Törökország esetében éppen most, amikor Ankara erősen fokozza a török ellenzékre gyakorolt nyomását, és a hét végén megrohamozta a legnagyobb török lap, a Zaman központi irodáit és vette azokat kormányzati irányítás alá? /”Irodalom”: a teljes világsajtó./
  3. Önök szerint van-e alapja Milos Zeman cseh államelnöknek a cseh Prima tévéállomásnak tegnap, vasárnap adott interjújában kifejtett véleményének, mely szerint az EU-nak nem szabadna Törökország számára 3 milliárd eurót folyósítani, mert a török kormány egyrészt képtelen, másrészt nem akar visszatartani migránsokat, hogy Európába menjenek?
  4. Az önök sajtója, élén az állami fenntartású közszolgálati adókkal – mely köztudomásúan egyöntetűen napokon át hallgatott a szilveszteri kölni dóm előtt lezajlott, migránsok elkövette erőszakhullámról – Magyarországgal kapcsolatban rendre hitlerezik /ami a magyar közvéleménye jó része szerint meglehetősen perverz foglalatosság/. Az önök kormánya ugyancsak rendszeresen tesz utalást mások megfeddésekor a „történelemre”. Ennek fényében miként értelmezik azt, hogy sem Angela Merkel kancellár, sem kormányuk egyetlen tagja nem kifogásolta, hogy egyre szorosabb kapcsolatot tartanak fenn Erdogan török elnökkel és a török vezetéssel akkor, amióta Erdogan elnök nemrégiben kifejtette, neki Hitler a példaképe? Ha például a pozsonyi vagy a szófiai kormány ugyanezt mondaná, javítanák a vele való viszonyt?

Kérem önöket, hogy mint Európa legerősebb, az Iszlám Állam elleni harcban is helytállást mutatni akaró államát képviselő nagykövetséget, amelynek oly fontosak a demokrácia és a sajtószabadság értékei, ne féljenek egyrészt válaszolni, másrészt egyértelmű, tárgyszerű válaszokat adni a feltett kérdésekre, és azokat a műsor pénteki felvétele miatt március 12-én délelőtt 10 óránál nem később eljuttatni szíveskedjenek.

Arra is kérem önöket, ne sértődjenek meg a feltett kérdésektől: vegyenek példát a berlini magyar nagykövetségtől, amely minden újságírói kérdésre, beleértve a legprovokatívabbakat is, a legnagyobb készséggel és tárgyszerűen válaszol, noha a német sajtó – élükön olyanokkal mint Keno Verseck, Gregor Mayer, illetve a nem újságíró Magdalena Marsovszky és társai – szakmányban hitlerezik le a magyar kormányt és állítják be antiszemitának, rasszistának, idegengyűlölőnek a magyar népet, beleértve az önök közszolgálati adóit és a dpa német hírügynökséget.

Válaszaikat természetesen ugyanezen helyen közszemlére teszem.

Lovas István

Megosztás: