IMOLA OGGI: „Az EU, a bankok és Soros finanszírozza a bevándorláspárti militánsokat”

 

IMOLA OGGInoborders3-270x270

„Az Európai Unió, a bankok és Soros finanszírozzák a bevándorláspárti militánsokat” címmel hosszabb cikkében az olasz portál azt írja, a migránsokat támogató hálózat nem spontánul, hanem legalább 15 évvel ezelőtt alakult „erős globalisták és Soros” együttes támogatásával. E hálózat egyik legrégebbi tagja a szerbiai Otpor („ellenállás”), mely segített Milosevic kormánya megdöntésében. Az Otpor tagjai aktívak voltak Belaruszban és Ukrajnában is. 2000-ben pedig ott voltak a budapesti Hilton szállodában tartott megbeszélésen, ahol Robert Helvy amerikai ezredes beszélt „a nem erőszakos harcról”. Több mint ötezer civilszervezet kapcsolódik össze a hálózatban, amely a „fasizmus” és „antiszemitizmus” elleni rendezvényeket szervez. Ezeket nem csak a bankok, de a brit és holland kormány is támogatja. A cikk ismerteti, Orbán Viktor Sorosról kijelentette, a nemzeti szuverenitást ássa alá, amit Soros nem is tagadott.

 

THE DAILY TELEGRAPH

 

A brit jobboldali lap pénteki kiadásának címoldalán olvasható kölni keltezésű riportja szerint négy szíriait gyanúsítanak azzal, hogy megerőszakoltak egy 14 és egy 15 éves lányt szilveszterkor. Az ügyészség szerint az őrizetbe vételük hírével azért vártak tegnapig, hogy védjék az áldozatok azonosságát. A másik két szíriai elkövetőt keresik. Az ügyészség szerint a két nő megerőszakolásának nincs köze az újévi tömeges erőszakcselekményekhez. A cikk a kölni történésekre is kitér: egy kiszivárogtatott rendőri jelentés szerint – melyet a német Bild és a Spiegel hozott nyilvánosságra -, az egyik gyanúsított azt mondta a rendőröknek: „Szíriai vagyok. Szépen bánjatok velem, mert Merkel asszony hívott ide!”.

 

POLITICO

Merkel kancellárnak rosszul jött a szilveszteri kölni erőszak azután, hogy a német közvélemény jó részével sikerült elhitetnie decemberben, a kormány korlátozza a menekültáradatot és több pénzt fordít a menedéket kapottak integrálására, írja az uniós ügyekre szakosodott portál, melynek Heinz Buschkowski, a németországi muzulmánokat jól ismerő politikus elmondta, „Az éjjel 1 és fél kettő között az utcán sétáló német nőket kurváknak tekintik és általában a német nőket szabad prédának”.

 

EUROBSERVER

Merkel német kancellár a kölni erőszakos cselekményekkel kapcsolatban kijelentette, hogy azok „a németországi kulturális együttélést illetően súlyos kérdéseket vetnek fel”. Az erről beszámoló uniós ügyekkel foglalkozó portál azt is megírta, hogy a finn rendőrség hasonló erőszakos cselekményeket tapasztalt Helsinkiben szilveszterkor.

A nemzetközi sajtószemle egésze: http://888.hu/article-szemelvenyek-a-vilagsajtobol-15

Megosztás: