Ma Moszkvában hivatalosan bejelentették: október utolsó napján Egyiptom fölött a gépbe rejtett bomba végzett az orosz utasszállítóval, melynek 224 áldozata volt.
Nem játszunk számháborút, de tényként rögzítjük, hogy ez több volt, mint amennyi embert szintén az Iszlám Állam dzsihadistái öltek meg péntek este Párizsban.
Azt is tényként rögzítjük, hogy immár biztos: Francois Hollande francia elnök nem tartja fontosnak, hogy olyan gyásznapot tartsanak a mostani párizsi merényletek áldozatainak tiszteletére, amelyen állam- és kormányfők megjelenésére számítana.
Érdekes: amikor idén január 7-én a Charlie Hebdo párizsi szatirikus hetilap szerkesztősége ellen terrortámadást hajtottak végre, amelynek 12 áldozata volt, a menetelést megrendezték.
Ne feledjük: e francia hetilap szakmányban közölt olyan muzulmánokat és az iszlámot gúnyoló karikatúrákat, mint amelyen például Mohammed próféta disznóként jelenik meg.
E provokációból élő termék november 6-án már két gúnyrajzot közölt a tragikus sorsot ért orosz utasszállító gépről.
Most még ezen is túltett, amikor november 10-i számának címoldalán (lásd az itt feltöltött képet) a női nemi szervben végződő orosz utasszállítógépbe behatol egy rakéta. Alatta ez a nagybetűs szöveg olvasható: „Végre szex videó”.
Vajon meg tudná valaki magyarázni, hogy miért van ekkora hatalma e lapnak, hogy az mindent megtehet anélkül, hogy a nyugati világban kitörne a botrány?
És meg tudná indokolni, hogy e korlátlan gyűlöletet terjesztő hetilap 12 áldozata miért inkább megemlékezésre és gyászra méltó, mint a 129, Párizsban most legyilkolt fiatal?
Ésszerű magyarázatra várva hadd jelentsük ki, ameddig ez így lesz a sajtóban, illetve annak nyomán a közéletben, vagyis az eféle iszonyatos, az áldozatok emlékét gyalázó karikatúrákra és más műfajú durva gúnyolódásra csak a közvetlenül érintettektől érkezik kellő elítélés – mint az Oroszországból meg is történt -, beleértve a hallgatag hazai jobboldali sajtót, addig Európa szellemi rabsága tovább tart.
Vajon mit kapott volna az a magyar – vagy bármilyen más nemzetiségű – szatirikus lap, amely a címoldalán humoros gúnyrajzot közöl a Charlie Hebo megölt munkatársairól? Arról ne is beszéljünk, hogy ez a tisztességes világban senkinek eszébe nem jutott volna. Hiszen már az is egyfajta lázadásnak számított az év elején, ha egy újság nem írta ki címlapjára a szinte kötelező együttérzés jelmondatát, a „Je suis Charlie”-t.
Meg kell értenünk, addig Európa népe nem lesz valóban szabad, ameddig a Charlie Hebdo képviselte szellemet nem likvidáljuk. A terrorszellemet, nem a munkatársakat. Ezt csak úgy érjük el, ha kellő erővel tiltakozunk ezen végtelenül aljas, a bosszú által vezérelt, a politikailag vele nem azonos táborban lévők ellen mindenre képes emberek szellemisége ellen. Ahelyett, hogy gyáván és így cinkosan hallgatnánk.
Hogy egy Charlie Hebdo-szellemiségű médium a világos szavakat nehogy szándékosan félremagyarázza, ismétlem: a likvidáláson nem személyek megsemmisítését értem, hanem a gyáva hallgatás megszüntetését, és a szándékosan viszontgyűlöletet kelteni akaró ilyen szellemiség ellen épp oly szigorú büntetés és szankciók követelését, mint amilyen szigorú szankciókért üvöltenek a Charlie Hebdo szellemiségű szféra emberei egyes, szemükben nem politikailag korrekt hangok esetén.
És ha ez itt és most leírható, senki ne merjen azzal érvelni, hogy máshol és máskor ehhez hasonló nem írható le.