Nyugati hatalmak: börtönnel, könnygázzal és elhallgatással a szólásszabadság ellen

frenchpolice

Aki ma is a fontos és érdekes külföldi hírekről ismét nem az MTI-ből, hanem a szemle.blogstar.hu nemzetközi sajtószemléjéből akarja tájékozódni, két, a nyugati sajtóban némasággal jutalmazott hírre bukkan.

Az egyik: Merkel kancellár állami látogatásra hívta meg Evo Morales bolíviai elnököt. Ő egyébként az egykori spanyol gyarmat első indián származású elnöke, aki számos, korábban multi kézen lévő közüzemet vett társadalmi tulajdonba. Amivel máris biztosította, hogy utálják Nyugat-szerte.

Morales Berlinben az ottani műegyetemen kétezer hallgató előtt jelentette ki: „Az amerikai nagykövet kihajításával tért csak vissza a nyugalom hozzánk”. És még egyéb szép dolgokat is mondott, az egyetemisták üdvrivalgása közepette (részletek az említett szemlében).

Minderről a német sajtó egyetlen hangnyit nem tudósított. Mert ugye ott dúl a sajtószabadság. És ami a legszebb a dologban: a hallgatás egyöntetű, azaz mintha karmester intett volna be, de ez mind csak látszat. Mert a valóság ennél rosszabb: nem kell a karmesteri pálca, a „Lügenpresse” (hazug sajtó) tudja a dolgát. (Egyébként a „Lügenpresse” szót a Darmstadti Egyetem 2014-ben a német nyelvterület legszörnyűbb szavának ítélte meg. Mi pedig ezt a tanintézetet minősítjük a legszolgaibb német felsőoktatási entitásnak.)

Ez történt tegnap Németországban.

Franciaországban pedig a francia semmítőszék jóváhagyta 12 ember börtönbüntetését. Őket azért ítélték szabadságvesztésre első fokon, amiért izraeli áruk bojkottjáért tüntettek. Börtönbüntetés a szabad szóért a „szólásszabadság hazájában”?

A hírt közlő Electronic Intifada szerint korszakos az ítélet a szólásszabadság franciaországi korlátozásában. Holott Párizsban korábban már betiltották a palesztinbarát tüntetéseket. A rendőrség már oszlatott is ilyen tüntetéseket erőszak bevetésével (lásd a mellékelt fotót). Az egy évszázados múltra visszatekintő francia Emberjogi Liga elítélte, hogy a palesztinok emberi jogainak súlyos megsértése ellen tiltakozók szólásszabadságát durván korlátozták Franciaországban. Egy brit újságíró pedig álszentnek és abszurdnak tartja a döntést egy olyan országban, ahol teljesen legális Irán, Oroszország, Szudán vagy bármely más ország ellen szankciókat követelni.

Vagyis itt tartunk: könnygáz és börtön azoknak, akik egy leigázott nép jogaiért szót emelnek és teljes hallgatás, amikor egy ország elnöke a politikai- és médiaelitnek nem tetsző mondatokat mond, hatalmas nyilvánosság előtt.

Kár, hogy nincs egy olyan hatalom, amely az Egyesült Államokhoz hasonlóan bombázik a demokrácia kiterjesztéséért. Ha egy idegen bolygóról idelátogatókban ilyenre lenne hajlandóság, a bombázást nekik talán a Fehér Házzal kellene kezdeni.

 

Megosztás: