Szlovákiában retteg a magyar kisebbség

Az Európai Parlament szocialista frakciójának (itt ül az MSZP is)  olasz elnöke, Gianni Pittella javasolta a miniszterelnök Robert Fico pártjának, a SMER-nek a felfüggesztését az Európai Szocialisták Pártjából (PES) a szerda délutáni – tegnapi – uniós csúcs előtt, amikor „haladó vezetőkkel” találkozott.

Erre azért került sor, mert Fico a muszlim migránsok tömeges beáramlásáról úgy beszélt, hogy mecsetépítésüket nem tűrik és hogy „Szlovákiát a szlovákoknak, nem pedig migránsoknak hozták létre”. E kifejezése, mondta a szocialista Pittella, zavarba hozta a „haladás családját”.

A történet uniós részének vége.

Viszont felmerül a kérdés, hogy miért hallgatnak a szlovák parlamentben a magyarok e vérzlázító kijelentés hallatán? Szlovákiát csak a szlovákoknak hozták létre? Hogy még e súlyos ügyben sem akarják külföldön Szlovákia elítélését értjük. Csak nálunk vannak olyanok, akik örömmel jelentik fel kinn azt a földet, amelyen tartózkodnak. Értsd: hazájukat, melyet meghurcolnak. Örömmel

De az országon belül azért a magyar képviselők tiltakozhatnának.

Ami a határokon túlra küldött jajkiáltásokat illeti, vajon mit tett volna nálunk egy sokkal kisebb fajsúlyú esetben a DK-s Gyurcsány, Heller Ágnes filozófus vagy Konrád György/Nádas Péter író és közismert társai? Ők vártak volna egy kívülről odatolt Pittella a harsona megszólaltatására olyan súlyos esetben, mint Fico kijelentése?

De a pozsonyi parlament magyar tagjaira, akik az országon belül most sem hallatták azonnal tiltakozó hangjukat, nem számíthatunk. Ugyanúgy – mondjuk ki – gyávák, mint az Európai Parlament magyar anyanyelvű szlovák képviselői.

Nem kellene magyar érdekből és alapvetően, önvédelemből olykor a baszkokról, katalinokról, skótokról, írekről példát venni? Egy – mutatis mutandis – ottani kijelentés után mi lenne San Sebastian, Barcelona, Edinburgh, Belfast

Nem az az állandó hallgatásnak az oka, hogy az egykor magyar területen élőket nyelvük használatától kezdve minden területen diszkriminálják?

Mire jó ez a gyávasággal kevert áludvariasság?

 

Megosztás: